Ne feltételezz!

A Toltékok 4 egyezsége / 3 – Ne feltételezz semmit

A harmadik egyezség azt mondja, hogy vedd magadnak a bátorságot, és tegyél fel kérdéseket, mondd meg, mit szeretnél valójában. Csak akarnod kell, és kapcsolataid megtisztulnak, elkerülöd a félreértéseket és a szomorúságot.

Talán ez az egyik leggyakrabban megélt viselkedési forma, amit az emberek a folyamatos minősítés mellett, napi szinten az egó által olyan mesterien palástolt formában észrevétlenül „elkövetnek”. Mit is jelent az, hogy feltételezünk? Az első dolog, hogy mindig másokkal foglalkozunk, sosem magunkkal, annak ellenére, hogy a szüleink által is már jól ismert mondás azt közli velünk, hogy „Mindenki foglalkozzon magával, a Sors majd foglalkozik mindenkivel!”. Mindig mások cselekedeteit lessük, nézzük, hogy esetleg hol hibáznak, majd velősen megállapítjuk, hogy mi mennyivel ügyesebben oldottuk volna meg azt a helyzetet, azt a vitát, és úgy általában mindent. Aztán amikor velünk történik valami nem jó, akkor szentül meg vagyunk győződve, hogy az nem a véletlen műve volt, mi több (és itt jön az egó óriási térhódítása és lukulluszi lakomája) valaki direkt, szánt szándékkal tette azt, amit tett, merő rosszindulatból.

A feltételezéseink 80-90%-a általában rosszhiszemű (hála egónk hathatós munkájának, aki szinte mindig csak a negatív dolgokat veteti észre velünk), és úgy érezzük, hogy mindenki csak ellenünk van. Ha van is jóhiszemű feltételezésünk, azt egónk azonnal elsimítja azzal, hogy a jót mindig természetesnek tünteti fel, így fel sem figyelünk rá, említésre méltónak sem tartjuk, hiszen az automatikusan úgy van jól.

Feltételezünk, nem kérdezzük meg a másik felet, hogy mi is volt a ténylegese szándéka, és amúgy biztos, hogy „kiszúrásiból” csinálta ezt velünk! Ezután jön a következő önsanyargató lépésünk, történetesen az, hogy az egymás után bekövetkező rossz, kellemetlen történéseket, amik minket értek, elkezdjük szépen egy szálra felfűzni, és ettől kezdve már egy elviselhetetlenül nagy lelki nyomás kezd el nehezedni ránk, ami elől semerre sem találjuk a kivezető utat. Egyre jobban gyűlik, feszít, majd amikor már nem bírjuk tovább, robban az időzített bomba, és kiborulunk! Pedig milyen egyszerűen elkerülhetjük, hogy egy ilyen hatalmas prés árnyékának még csak a közelébe se kerüljünk.

Hogyan? Úgy, hogy az első egyezség elsajátítása után már tudjuk kezelni a szavainkat, a második egyezségből tudjuk, hogy semmit nem veszünk személyeskedésnek, és itt a mi pillanatunk, amikor odaállunk a másik elé és megkérdezzük, hogy miért tette azt, amit tett! Meglepve fogjuk tapasztalni, hogy az esetek túlnyomó többségében semmi rosszindulat vagy bántás nincs az eset mögött, pusztán csak a körülmények vezettek minket az orrunknál fogva, és akarták elhitetni, hogy valaki, vagy valami megint ellenünk van. A másik jó tanács, amit a legjobb barátomtól kaptam, hogy az egymás után bekövetkező rossz dolgokat sose fűzzem fel egy szálra, mi több különítsem el egymástól őket, izoláljam a történéseket, és így sokkal könnyebben el tudom őket fogadni, és nem érzem magam áldozatnak, ami a gyakorlatban nagyon is bejött.

Életem nehéz periódusában éreztem így, hogy mindenki (még a pók is a falon) összeesküdött ellenem, és tuti, hogy mindenki velem akar kiszúrni, engem akar megbántani, vagy nekem akar keresztbe tenni. Egyik napom nagyon emlékezetes marad mindörökké, mely úgy kezdődött, hogy reggel miután felkeltem, felöltöztem, és észrevettem, hogy az előző nap kitisztíttatott pantallóm a farzsebénél ki van szakadva. Meg voltam róla győződve, hogy amikor leadtam a tisztítóba, akkor még teljesen sértetlen volt. Nagyon nem örültem neki, mert egy tárgyalásra mentem, és a többi nadrágom nem volt frissen tisztítva, ezt szántam erre az alkalomra. Morgolódva felvettem egy másikat, majd elindultam, lementem az autóhoz, amikor azt láttam, hogy az előző este tükör tisztára lemosott kocsim mellett éjszaka a lehulló esőcseppekből egy óriási pocsolya kerekedett, aminek koszos vizével a mellettem elhaladó járművek sárral borították be autómat egészen a tetejéig.

Ekkor már elég paprikás volt a hangulatom, beértem a munkahelyemre, gondoltam sebaj, majd lemosom az autót, de előtte iszom egy kávét, amit az egyik kollégám társaságában kívántam elfogyasztani, aki a rendelést követően kávés csészéjét (melynek nedves volt az alja) rárakta a céges irataimra, és néhány gyönyörű barna karikával díszítette az iratok fedőlapját. Ekkor már igazán nem voltam vidám, kinéztem az ablakon és megláttam páromat, amint egy másik férfi társaságában nagy mosollyal az arcán halad el az irodaépület előtt. Több se kellett, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam végeztem a megbeszéléssel, majd hazasiettem és vártam páromat, hogy kérdőre vonjam. Korán haza is érkezett, én pedig a régen felvett kliséknek megfelelően egy szót sem szóltam hozzá, majd hosszas unszolására voltam csak hajlandó kibökni, hogy mi is bánt. Ekkor felnevetett és közölte, hogy „Jaj de butus vagy, hát nem láttad, hogy az öcsém volt az, aki előző nap jött haza külföldről és vele mentem ebédelni!” Ekkor felsejlett a kép, és rádöbbentem, hogy a hátulról látott férfi miért is volt olyan ismerős. A rosszul kezdődő nap után feltételeztem egy jó nagyot, jól felhúztam magam, megsértődtem, és értékes órákat vettem el a párkapcsolatomtól, ahelyett, hogy őszintén kertelés nélkül megkérdeztem volna, hogy ki volt az a férfi.

Egy másik eset, amikor a cégemnél az év végi jutalomosztásból egyszerűen kimaradtam, egyedül csak engem nem várt semmilyen ajándék reggel az asztalomon (ami többnyire valamilyen ajándékkosár volt). Ezen is jól felhergeltem magam, mivel úgy éreztem, hogy igenis jól teljesítettem a cégnél, és pont engem nem ismernek el. Egy óra múlva megtudtam az okát, mivel én voltam az „év dolgozója” ezért az igazgató külön behívatott az irodájába, és ott adta át a nívós ajándékot. Ismét feleslegesen feltételeztem, és ismét negatívan.

Jó néhány ilyen eset után döntöttem úgy, hogy ezentúl nem fogom kínozni magam, ha bármi nem tetszik, vagy nem értek vele egyet, akkor odaállok az illető elé, és megkérdezem, hogy miért tett úgy ahogy. Ettől a pillanattól kezdve ezerszer egyszerűbb, tisztább lett az életem, és felfedeztem azt, hogy 20 esetből talán, ha egy volt olyan, ami tényleg ártó szándékú volt az összes többi történésben a bántás vagy a rosszindulat még csak csírájában sem volt megtalálható.

Légy bátor, állj oda, kérdezz, ha kell, mond el, amit gondolsz és a megbántottság, sértettség millió arcát kerülöd így el, megspórolva ezzel végtelen köröket, és juttatva magad egy sokkal felszabadultabb, nyugodtabb, harmonikusabb állapotba.