Egyik önkorlátozó vágyunk a birtoklás. Mik a mellékhatások és hogyan szabadíthatjuk fel magunkat?
Hangosblogként is meghallgatható itt!
A szabadság fogalma gyakori témánk, megjelenik versekben, párkapcsolatban, munkahelyen. Mozgalmak tűzik zászlajukra, háborúk indulnak miatta országok vagy olykor családtagok között. Az életünk része a vágy a szabadság után. De mi is az és mit tehetünk érte?
Szabadulás a bezártságból, egy idegen uralom alól vagy anyagi szabadság. Talán ezek a leggyakoribb értelmezések, de a szabadság és a szabadság utáni vágy igazán sokféle lehet, helyzettől függően. És úgy tűnik örök. Ha úgy érezzük korlátokba ütközünk, akkor vágyunk átmenni rajta. Arról korábban írtam már, hogy a korlátok segítenek is (A korlátod a barátod). Most arról “gondolkozom hangosan”, hogy mik azok a korlátok, amiket mi veszünk magunkra, ezzel csökkentve a szabadságunkat. Miként teszünk saját szabadságunk ellen, néha akár örömmel is?
Nem, nem a házasságra gondolok 🙂 Szerintem az egyik önkorlátozó vágyunk a birtoklás. Birtoklunk valamit, ami utána birtokolja a figyelmünket, az időnket, az energiánkat, bennünket. Ez utóbbi, a birtoklás és velejárói, annak mellékhatásai okoznak oly sokunknak nehézséget. Elsősorban azért, mert nem vagyunk erre kellően tudatosak. Egyébként figyelembe vennénk döntéseinknél és nem is lenne semmi gond. Mire gondolok?
Szeretjük körbevenni magunkat különféle tárgyakkal, a kicsitől a nagyig, egyre több mindennel. Ez nem tűnik vészes dolognak, legtöbben ezt csináljuk. Azonban a szerzés és birtoklás öröme mellett általában nem számolunk valamivel. A fenntartáshoz szükséges energiával. Azzal a hatással, hogy amit birtoklunk, az viszi a figyelmünket. Minél több mindenünk van, annál több figyelmet kívánnak azok tőlünk. A sok ruhának sok szekrény kell, az autónak jó lenne beálló is. Csak egy – egy példa a tárgyaink egyre bővülő sorában a mobilunk, a táskánk, a laptopunk, a díszek, végtelen gyerekjátékok, a digitális képkeret és a háztartás számlálhatatlan egyéb tartozéka mellett. Mindenünk amink van, a figyelmünket követeli azzal is, hogy rendben, tisztán tartsuk. Még azzal is, hogy hol van, hova tesszük, hányszor rakjuk ide-oda. Pusztán a létezésükkel, hogy a magunkénak tudjuk őket, mind-mind kívánják az energiáinkat valamilyen formában: karbantartás, tárolás, tisztítás, biztosítás és megannyi ügyintézés.
Ráadásul a cselekvő figyelmen túl, gondolatban és tudat alatt is foglalkoztat bennünket a birtokolt dolgaink sorsa. Egyes esetekben ez több energiát visz el tudattalanul, mint az aktív, cselekvő fenntartás. Ezek összeadódnak, s mindezt az energiát a párunk, a gyerekeink, a munkánk, a pihenés vagy bármely más magunkra fordított figyelem mellett kell megadnunk a megszerzett tárgyainknak.
Kinek van erre ideje? Általában egyikőnknek sem, ebből adódik a probléma. A szerzés öröme gyorsan elillan, de a birtoklás terhei velünk maradnak és egyre gyűlnek. És a sok apró tétel tetemes teherré tevődik össze. És ezzel a teherrel nem mindig vagyunk tisztában, lehet, hogy csak azt vesszük észre, hogy nincs időnk semmire, kevés az energiánk és nem is gondoljuk át, hogy ez is lehet egy ok.
Természetesen sok olyan eszköz van, aminek a léte megkönnyíti az életünket. Van, ami pont a kikapcsolódásunkhoz, hobbinkhoz, sporthoz kell. Ha használjuk, akkor tényleg kell, mert az általuk termelt időmegtakarítás, haszon vagy öröm sokkal több lehet, mint az ezekre fordított karbantartási idő. De talán nem túlzás, hogy a birtokolt dolgaink jó része nem ilyen?! A kedvenc néhány pulcsinkat, nadrágunkat vesszük fel általában úgyis, hiába van sokkal több. Hány háztartásban vannak olyan polcok, dobozok, amiben senki nem tudja, hogy mi van? Tényleg kell több autó a családba? Érdemes egy nyaralót megvenni, gondozni, fizetni a fűnyírásért? Nehéz találó példát mondani, mert nincs igazán. Van ahol kell sok ruha, van ahol nagyon megéri a nyaraló és van ahol kifejezetten könnyíti az életet a több autó. Ez teljesen helyzet és egyéni preferencia függő. Ha van valamink az ráadásul biztonságot is ad, ez is motiváció a felhalmozásra.
A határokat mindenki maga érzi, érdemes azonban átgondolni mire is van szükségünk valójában! Úgy az életben általában is és tárgyakra vetítve is. Egy új ’beruházásnál’ nem csak pénzben, hanem időben is mérhetjük, hogy mibe kerül:
- mennyi időt kell dolgoznom azért, hogy az árát félretegyem (nem csak megkeressek ennyit, hanem ennyit félre is tegyek)
- mennyit kell vele foglalkoznom utána naponta/havonta?
- mennyi papírmunka (engedély, biztosítás, rezsi, ügyintézés stb) jár vele?
És ez még csak a mérhetőbb rész, de azt, hogy mennyi tudatos vagy tudatalatti agyalást, kötést és energiaelszívást jelentenek a “kincseink” azt ki tudja? Például az aggodalom, hogy megkarcolják-e az autónkat a parkolóban. Ez egy nem mérhető, de létező energiakiáramlás.
Érdemes kipróbálni a folyamatot visszafelé! Vagyis ahelyett, hogy vásárolunk, inkább adjunk vagy ajándékozzunk el valamit. Lehet, hogy több jó érzést hoz, mint ha vennénk valamit. Próbáljuk ki, hogy nem vásárlással jutalmazzuk magunkat, hanem azzal, hogy leteszünk egy-egy terhet! Legyen kevesebb a figyelmünk és aggodalmunk tárgya!
De nem csak tárgyakra igazak a fentiek. A jópofa, hasznosnak tűnő vagy akciós dolgok megvásárlása mellet, gyakran jó ötletnek tűnik egy-egy ingatlan vagy pénzügyi befektetés is. Ám ez a vállalásunk is csökkenti az értékes időt és energiát illetve növeli személyes terheinket. Nézzük át tehát egyéb jellegű ’portfóliónkat’ is, hogy mit ad az nekünk és mit visz. És itt megint nem csak az anyagiakra gondolok! Mert ezt a nem anyagi részt szoktuk pont kihagyni a számításból! Ahogy a GDP sem mutatja meg egy ország jólétét, úgy a hozamráta sem egy befektetés értékét az életünkben. Lehet, hogy a befektetési portfóliónk többet hoz, mint a nyugis állampapír hozama, de mennyi energiát visz el tőlünk?
A plusz pénz vagy a plusz energia ad nekünk több szabadságot?
Mondják, hogy a fiatal az egészségét feláldozva is hajtja a pénzt, az idős pedig minden pénzt odaadna, hogy egészséges legyen. Ez a birtoklásra is igaz: a kor előrehaladtával egyre kevesebbre értékeljük a tárgyakat, helyette az időt forgatnánk vissza. Azzal töltenénk, ami fontos, ha tehetnénk. Ekkor már odaadnánk azt, amiért fiatalon az időnket adtuk, csak azt csinálhassuk, amire fiatalon nem szántunk elég időt. Hogy ez pusztán csak szükséges mechanizmus – vagyis azt adjuk áruba amink van – vagy a kor előrehaladtával valóban átértékeljük a dolgokat, azt nem kell eldöntenünk. De azt igen, hogy miként alakítjuk saját életünket. Mennyire fontos a birtoklás és mennyire a szabadság? Mi az ami teher és mi az ami felemel?
Ha körbe nézünk magunk körül ilyen szemmel, rádöbbenünk, hogy elképesztően sok dologért vagyunk felelősek. Nyugodtan csinálhatjuk heteken, hónapokon át, hogy újabb vásárlás vagy beruházás helyett portfólió tisztítást végzünk otthon a polcon, a garázsban vagy az értékpapír számlán. Felszabadító érzés a birtoklás helyett a szabadságot választani. És ez az érzés fenntartható. Érdemes kipróbálni, nem kizárt, hogy tetszeni fog!
Mert a felszabadult idő és energia nem egy bankszámlára kerül vagy a polcra porosodni, hanem azonnal, valóban és igazán a miénk.
Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. – Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Általában jó sok mindent megszelídítünk, de nem mindig tudunk ezekért felelősséget vállalni. Szeretnénk, de annyi mindenért, amivel körbevesszük magunkat nem is lehet. Tárgyak, feladatok és a kapcsolatokról még nem is beszéltünk, pedig az is kedvelt birtoklási terület. Szóval mindezekért nem tudunk, főleg olyan minőségben nem tudunk felelősséget vállalni, mint ahogy szeretnénk. Hogy az emiatt keletkező belső vívódásokat lecsökkentsük, érdemes kiválasztani tehát azt, ami tényleg fontos nekünk és azzal boldogulni. Minden értelemben. Miért ne tennénk ezt? A többi dolgot pedig el lehet és el is kell engedni.
A döntés a miénk. Így március 15.-e előtt akár így is fogalmazhatnánk: Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!
További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor
