Az emberi gondolkozás programszerűségéről…
Felolvasva is meghallgatható itt a youtube csatornán vagy letölthető a Hangoskönyvtárból
Reggel iskolába indultunk a gyerekekkel. Az autó jelezte, hogy nyitott ajtót érzékel, pedig minden ajtó csukva volt. Útközben erről beszélgettünk, a gyerekek kérdezték miért jelez a kocsi nyitott ajtót, ha nincs is nyitva?! Elkezdtem magyarázni, amit az érzékelő működéséről tudok és azt, amit a gyerek nem ismer és nem gondol bele: valójában a kocsi nem is tudja mi van az ajtóval. Egyszerűen csak egy programot ismer, amit belekódoltak; egy kapcsolót használ 2 állással. “Az autó nem okos” – mondtam. Amint kimondtam, belém hasított egy gondolat…
Nem így működik az ember is? A valóságot mi is különböző előre programozott kódok alapján értékeljük. Hogy mi jó vagy nem jó, azt a szüleink, a környezetünk, az iskola és más összetett hatások, egyfajta programozás alapján választjuk meg. Az objektívnek tűnő történéseket is saját rendszerünk szerint érzékeljük és értékeljük az élet megannyi területén. Nem az abszolút helyzetet látjuk annak teljességében, ahogy az autó sem az ajtót látja. Valójában mi is csak a betáplált programokat futtatjuk és ezek alapján alkotunk egy képet. Természetesen ezek jóval komplexebb programok, mint egy kapcsoló az ajtón, de attól még mindig csak automatika, még ha összetett is az a kapcsolórendszer.
Ugyanakkor az ember írja is saját programját és ettől alapvetően más! Legalábbis a lehetőség benne van. Lehet nyitott, így megláthat és észrevehet többet. Új szempontrendszerekkel bővítheti értékelését, világképét. Mi bármikor és bármeddig bővíthetjük a programunkat, haladva egy teljesebb kép felé. Sajnos a napi rutinban ritkán működik ez az okosság, a nyitottság. Nem tipikus dolog a másfajta nézőpont elfogadása és megismerni vágyása. Ki szerényebben, ki határozottabban, de általában úgy gondoljuk, mi tudjuk mi a valóság. Ha különböző véleménybe ütközünk, akkor ritkán érezzük úgy, hogy micsoda remek lehetőség ez a programjaink, az érzékelésünk vagyis a világnézetünk bővítésére. Ha másik vélemény nem fér bele a kereteinkbe, akkor inkább elvetjük azt vagy a másikat akarjuk meggyőzni a mi korlátos programunk “igazáról”. Micsoda szerencse, hogy ez ritkán sikerül, elég szegényes lenne a világ! Ha valaki abszolút tudással láthatná azt, ahogy győzködik vagy elkerülik egymást a résztudás birtokosai, nos, akkor jól szórakozhatna a töredékprogramok kakasviadalán. Onnan nézve viccesek, de legalább komolytalanok lehetünk ilyenkor, semmiképp sem “okosak”.
Eddig jutottam a gondolatsorral, aztán időközben beértünk a suliba. Becsengettek, én pedig tovább indultam és visszazökkentem a napi rutinba…
További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor
