Magyarok ébredése

Valami készülőben van a magyarság életében.

Az események és következtetések kiinduló pontja legyen az ismert – vagy mondjuk úgy tárgyalt, de kevésbé ismert – történelmünk 1000 éve. A magyarságra, mint szellemi minőségre tekintek (mely természetesen a folyamatos genetikai keveredés ellenére is kiegészül egy sajátos genetikai vonulattal is), s ezeket a minőséget ért hatásokat tekintem át évszázados léptekkel.

Szent István idejétől számítva folyamatos a külföldiek, a különböző szellemiség beáramlása a magyar vezető rétegbe, a nemességbe. A nemes szó nem kétértelmű eredetileg: a nemesség valóban nemes feladatott látott el. Született és neveltetett a feladatra, hogy a magyarság érdekében hozzáértőn és FELELŐSSÉGGEL cselekedjen. A nemesség ment hadba, a közigazgatási feladatokban játszott szerepet, könyvtárat, oktatást, egészségügyi támogatást biztosított a társadalom számára. Ez a nemesség feladata. Kötelessége éppúgy volt, mint kiváltsága. Azonban az említett idegen szemlélet beáramlása változást hozott a rendszerben. A beáramló és hatalmi pozícióba kerülő réteg már jellemzően nem volt nemes, ők arisztokraták voltak. Ahol a rang előjogat, születési kiváltságokat jelentett, de kevésbé jelentett társadalmi felelősségvállalást. Inkább csak egyéni vagy idegen hatalmi érdekeket.

Hogy a beáramlás eleinte csak megengedő vagy tudatos volt, s ha tudatos, akkor miért, az egy külön izgalmas téma. Ennek megértése helyre teheti Szent István szerepének értékelését is történelmünkben. Most ennek elemzésére nem vállalkozunk, haladunk évszázados léptekkel tovább: az első 500 évben ez a beáramlás már jelentős volt és nagy mértékben formálhatta, hígíthatta a magyar szellemi elitet. Ám ez csak előkészítése volt annak, ami ezután következett: Mátyás halála óta változott csak igazán sokat a világ és a világunk.

Mátyás király, az utolsó magyar király halálával (1490) egy új világtörténelmi korszak kezdődött. Ekkor már készülődött és 1492-ben meg is történt Amerika felfedezése. Ezzel az erőviszonyok világszintű átrendeződése indult el, melyet szellemiségbeli változások vezettek és követtek. A szellemi szinten és gazdaságilag, politikailag, katonailag is meghatározó Magyar Királyság – de említhetnék más térségeket és szellemiséget is – immár teljesen alászállt, míg a nyugati világ gazdasági, politikai és vele együtt szellemi hatása megnőtt. Világszinten eltolódtak az erőegyensúlyok, amit napjainkban is tapasztalunk. A gyarmatosító szemlélet az élet minden területére beépült nálunk is. A nemesség helyére az érdekérvényesítés ideálja került.

I. Lipót magyar király uralkodása idején a magyar rendek lemondtak az ellenállási jogról
II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc eredményei jelentősek

Visszatérve Magyarországra: Mátyás király után már nem volt magyar király. A hierarchikus rendszer csúcsán sem a magyar érdek volt már az első. Sőt, épp ellenkezőleg, a magyar erőforrások elvonásán túl kiemelt szempont lett a nemzet gyengítése. Ez nem meglepő, hisz így tudott jobban hozzáférni az erőforrásokhoz. Az idegen vezető idegen érdeket képviselt. A meglepő esetleg az lehetne, hogy a magyarság miért hagyta ezt. Hiszen ez természetesen csak az akkori magyarországi vezető elit elfogadásával alakulhatott így. Addigra ezt azonban már lehetővé tette a korábbi 500 év változása. És innentől kezdve már látszólag sem volt megállás a lejtőn. Szellemi szinten gondolom elsősorban, de ennek erős fizikai jelei voltak: rövidesen három részre szakadt az ország, jött a török uralom, majd teljesen Habsburg tartomány lettünk. Az irányítási rendszer a 18. századra már teljesen a tőlünk idegen vezetőség és minőség irányítása alá került, ám a társadalom alapjai még álltak: a zárt, szakrális paraszti társadalomba nem tudott dominánsan betörni. És innen újra és újra, bármikor szárba szökkenhetett a magyarság. Ezt jól jelzik a szabadságharcok.

Erre, az idegen uralkodói szemmel nem kívánatos problémára a maga módján zseniális megoldást vezette be Mária Terézia a kötelező közoktatással. Így tudott eljutni a széles társadalmi bázishoz, mely korábban a hatalom előtt zárt rendszer volt, s csak nehézkesen, közvetetten volt elérhető. A központi akarat így azonban eljutott végre a gyerekekhez is: megnyílt az út a társadalmi tudat formálására a hatalom érdekei szerint. Ez sem ment gyorsan, de már csak idő kérdése volt mikor erjed meg kellőképpen a tömeg is. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar szellemi elit ekkorra már teljesen elvesztette identitását, de a tendenciát és erejét tekintve már alászállt. Az alapvető ellenállás sokáig fennmaradt, a 19. században is voltak még komoly viták, pl a finnugor elmélet hivatalossá tétele idején. De ekkor már a gazdasági és katonai hatalom mellé kiépült a tudatformálás rendszere is, akadémiai szinten. Az idegen vezetés számára érthetetlenül lassan, de mégis megtörtént a teljes hatalomátvétel. Ez csak manifesztálódott, mint visszaigazoló pecsét a trianoni országdarabolással.

Nem szeretném a 2. világháború utáni időszak mentális és erkölcsi romboló hatását alábecsülni, de ezeréves távlatban ez már tényleg csak a záró akkord. Ezt követően aztán a 90-es évek változásai után megláthatta önmagát a nemzet újra, immár látszólag idegen uralom nélkül. És bizony nem tetszett az, amit a tükörben láttunk. Hol van már az ősök szellemisége? Kicsinyes, önös érdekek mentén vezethető és vezetett, saját árnyékától is félő társadalom lettünk. Csírájában nem, de napi működési szinten igen.

És bizony a napjainkban tömegével külföldre vándorló magyarság csak részben anyagi okokból megy el itthonról. Vonzza a külhoni illetve taszítja az itthoni légkör is. Nem hangzik fényesen, de ez van. És ezzel a megkerülhetetlen felvezetéssel érkeztünk el oda, hogy miért vagyok mégis kifejezetten pozitív a magyarság lehetőségeit illetően.

Az utolsó évtizedeket már a tél utolsó jeleinek látom, egyfajta előkészítésnek. Amikor a szem, ha körbenéz, még havat lát a tájon, s talán siratja a rég elmúlt nyarat, de ha jobban figyel, már megláthatja a tavasz közeledtének jeleit. Az elmúlt 30 évben a “demokráciát” gyorstalpalón tanultuk meg és az életigenlő magyar szív és kreatív elme talán már jobban is érti azt, mint azok, akik évszázados múltra tekintenek vissza ebben. Egyre tisztábban látjuk, hogy szó nincs népakaratról vagyis demokráciáról. Továbbra is az elmúlt 500 évben megszokott módon hatalmi érdekek mozgatják a szálakat, nem a társadalmi érdek, csak más díszletek között. Ez nem jelenti azt, hogy nem történik olyan, ami érdeke a magyar társadalomnak, de nem ez a cél, sőt. Egyszerűen csak etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk. Ahogy a már említett Mária Terézia mondta a legenda szerint.

Szóval etetnek minket és fogva vagyunk sok szempontból, de a teljes zárlat alól felszabadultunk. Ilyen állapotban már nem tűnünk veszélyesnek a hatalom számára, de lehet alábecsülik a potenciált, amit a magyarság hordoz. A Mátrix film eleje jut eszembe erről, amikor a még öntudatlan főhőst (Neót) nem tudja  kiszabadítani a segítője (Morpheus) és a mátrix emberei elkapják, majd bepoloskázzák és szabadon engedik a mátrixban. Ekkor hangzik el a következő párbeszéd:

  • Morpheus: ők értek el előbb, de alábecsülték a fontosságodat …
  • Neo: … nem értem miről beszélsz, mi történik velem?

Talán aki eljutott az olvasásában idáig maga is azt gondolja amit Neo: nem értem miről beszélsz… mi történik a magyarsággal? 

Ébred a Hősök tere   (travelist.pl)

Nos arra, hogy mi történik nem vállalkozom összefüggéseiben leírni, az írás, de még inkább ismereteim korlátai miatt. Lélekerősítőként azt gondoljuk végig, hogy 500 év idegen uralom után milyen csoda, hogy még magyarul beszélünk. Sokkal nagyobb népcsoportok ennél rövidebb idő alatt tűntek el végleg. Az itthon kialakult mai nehéz és feszült helyzet természetesen nem szívet melengető, ám a fent leírtak tükrében nem meglepő. Sőt, tisztelettel adózok a mindenkori és mai magyarságnak azért, hogy ilyen körülmények között itt tart és kitart. És bizakodón tekintek már a közeli jövőbe is, mert ami évszázadok izzó kohójában nem olvadt fel, az megedződött… Hogy miként jöhet innen az áttörés és változás, azt nézzük majd meg a folytatásban!

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor

Megosztás: