Az ego fogalmat sokszor használjuk, de mi is lenne az pontosan? Íme egy megközelítés, ami segíthet a megértésben és felismerésben!
Felolvasva meghallgatható itt a youtube csatornán vagy letölthető a Hangoskönyvtárból
Az EGO fogalmat használjuk a hétköznapi életben és gyakori spirituális téma is. Annak ellenére, hogy sokszor találkoztam a kifejezéssel és be is tudtam határolni az értelmét, mégsem értettem igazán, hogy mi is az és hogyan képzeljem el. Ha Te is így vagy ezzel, akkor hadd mondjam el, hogy én mire jutottam. Gondolatébresztő jelleggel, egyfajta megközelítést.
Az ego szerintem egy Mesterséges Intelligencia, rövidítve MI. Egy bővülő ismeretekkel rendelkező, automatizmusokat futtató, egyre inkább önálló vezérlőprogram az ember életében.
Az egó születése
Amikor megszületünk ebben az értelemben is tiszták vagyunk, egónk sincs. Csak a tiszta tudat. Az életünk során aztán egyre több mindent látunk, tapasztalunk ebben a világban és ez folyamatosan épül egy összefüggés rendszerré. Praktikus okokból rutin válaszokat adunk ismétlődő élethelyzetekre, majd idővel rá is bízzuk magunkat a tapasztalati automatizmusra, oda sem figyelve tudatosan. Például a kérésre, hogy csináljunk meg valamit a “jó, mindjárt” sablonválaszt adhatjuk. A jó, mindjárt kifejezés legtöbb esetben már csak egy mechanikus válasz, egy automata “védekezés”, amelynek célja, hogy folytathassuk azt, amit addig. Időt nyerünk vele. Ilyenfajta automatizmusok az életünk minden területén kialakultak és működnek.
Egy idő után ezek a jelentéktelen kis automatizmusok – melyeket működtetünk szavak, cselekedetek és gondolatok szintjén -, egymással is kereszthivatkozásokat alakítanak ki, egyre inkább összekapcsolódnak és egyre komplexebb összefüggésrendszerré állnak össze. Ez az összetett automatizmus rendszer az alapja egy kialakuló önálló programnak, az egónak.
Amikor a rendszer öntudatára ébred
A “rendszer öntudatra ébredését” talán onnan dátumozhatjuk, amikor azt vesszük észre, hogy gondolatok futnak a fejünkben, anélkül, hogy mi szándékosan gondolkozni szerettünk volna valamin. A rendszer magától modellez és forgatókönyvek futnak: mi lesz ha nem sikerül a dolgozat=> akkor nem lesz jó jegyem év végén => nem lesz elég pontszám=> nem vesznek fel az egyetemre=> mit fognak szólni a többiek és a szülők, nem lesz jó állásom. Vagy például: miért nem szólt a barátom erről a dologról, nekem? Talán haragszik valamiért stb. Ugye ismerős, hogy egyetlen pici történésből milyen elképesztő képzeletbeli forgatókönyveket tud készíteni az MI. Perceket, de órákat is tölthetünk ebben a kitalált világban. Kicsit hasonlóan, mint a viccben, amikor a nyuszika elindul, hogy elkérje a medve fűnyíróját és közben jönnek a gondolatai… Ezt nem szándékosan csináljuk, nem akarattal modellezünk, ez “csak úgy megtörténik” a fejünkben. Majd egyszer csak észbe kapunk, hogy miken is “jár az eszünk”.
Ráadásul a kitalált eseményekhez kapcsolódó érzéseket is átéljük eközben. Örömöt, szomorúságot egyaránt megélhetünk, de leggyakrabban inkább feszültséget, félelmeket jelentenek a teljesen virtuális “élmények”. Az érzés viszont már valódi, nem virtuális. Ténylegesen feszültek lehetünk és emiatt valódi ingerült reakciónk lehet a környezetünkben.
Miközben maguktól gondolatok futnak a fejünkben, modellek készülnek végtelen sok változatban, ekkor mi általában “hivatalosan” teljesen mással lennénk elfoglalva, például iskolában ülünk vagy társaságban vagyunk. Ha már kialakult az egó, onnantől felgyorsul a folyamat, a mesterséges intelligencia önmagát terjeszti és fejleszti. Egyre több minden felett veszi át az irányítást, illetve engedünk mi teret az automatizmusnak, mert ezt pozitív fejlődésnek is megélhetjük egy bizonyos életszakaszban. És végülis tényleg az, ezen keresztül kell menni. Ám mire észbe kapunk – ha észbe kapunk egyáltalán – nemcsak javarészt az MI vezérli a cselekedeteket, de már azonosítjuk is önmagunkat ezzel az MI-vel, annak reakcióival: én vagyok dühös, én ezt gondolom. Pedig ez csak az egó által előállított kép, de már úgy tekintünk rá, mint egyetlen érvényes valóságra. Ettől az integrációs ponttól már működésen kívül helyezni is nehezebb az önálló programot, hisz nem is feltétlen érzékeljük, hogy létezik. Bár nem tökéletesen azonos a párhuzam, de kontrasztos itt is a kisgyermek esete, aki még szétválasztja az eredő teljes tudatosságát és az egó formálta énképet. Kívülállóként utal erre az énképre, amikor egyes szám harmadik személyben beszél magáról: “Peti játszik”.
Az egó és az idő
Az MI elengedhetetlen eszköze, dimenziója az idő. A modellek és elemzések a múltban és a jövőben futnak. “Mi lett volna, ha..” illetve “mi lesz majd, ha…” Gyerekként ez a program még ritkábban fut: többet vagyunk a jelenben és átéljük a pillanatot. Gondoljunk bele, hogy az okos kisgyermek, aki hónapok alatt elsajátít egy nyelvet évek alatt sem érti és ezért keveri a tegnap és a holnap fogalmakat. Mindent villámgyorsan megtanul, de ezt valahogy nem. Az idő témakörben felnőtteket megmosolyogtató dolgokat kérdez vagy mond. Miért? Mert egó nélkül még nem érti, hogy mi az idő. Csak a jelenben van, nem tud máshol lenni. Ezért az időérzékünk is teljesen más gyerekként. Egy pillanat óráknak tűnik, egy nap több évnyi élményt tartogat; egy nyári szünet pedig végeláthatatlan. Az egó kiteljesedésével, ahogy egyre több időt töltünk a múltban és a jövőben az MI virtuális világában, egyre gyorsulónak érezzük az időt. Felnőttként, mikor már javarészt az MI-re bízzuk a napi életünket, nos, ebben az állapotunkban egy nyári szünet vagy akár évek is repülnek úgy el, hogy észbe sem kapunk. Nem tudatosan éljük az életet, hanem az MI működteti a dolgokat “helyettünk”. Mintha aludnánk, automata pilótára kapcsolva a testünket. 
Egy-egy szokatlan esemény kapcsán az MI zavarba jöhet és felébresztheti az igazi pilótát. Ilyenkor ha átmenetileg felébredünk, akkor elcsodálkozunk, hogy hová tűntek az órák (már ennyi az idő? – szoktuk mondani) vagy az évek (tényleg az XXX.-dik szülinapom van?). Mikor visszakapjuk az irányítást nem értjük mi történt míg ‘aludtunk”. Nagy lett a gyerek és a tükörből is más arc néz vissza. “Hát itt meg mi történt, az előbb még fiatal voltam?!” Azután azonban, jó eséllyel, újra átadjuk magunkat a robotpilótának, az egónak.
Ahogy bent, úgy kint
Ha kitekintünk az ember belső világából, az emberen kívülre, az emberi társadalmakra, mit látunk? Nem pont ugyan ez történik az emberiséggel is? Ahogy bent, úgy kint – szokták mondani. Amiként az emberben az automatizmus vette át az irányítást, úgy a külvilágban is hasonló történik. Egyre több mindent automatizálunk, amihez standardizálni, szabványosítani kell a környezetünket. Mert így hatékonyabb, átláthatóbb, kényelmesebb. Legalábbis az egó számára. Az élet végtelen összetettségét és sokszínűségét a fejlődő MI nem érti, ezért létrehozza a maga egyszerűbb, standard, kicsit kocka világát. Ezzel kizárjuk a teremtés jelentős részét az életünkből, elhatárolódunk, de az ego ebben a közegben érzi jól magát. Saját képére teremti a világot maga körül, pontosabban: saját fejlettségi szintjére egyszerűsíti le. Ennek jele az is, hogy az egós emberiség az épített környezetben szeret élni, mert azt érti. Amerre a szem ellát, kockára nyírt sövény és csak néhány féle növény legyen, mert ez hat rendezettnek az egó szintjén. A természet komplexitása meghaladja képességeit, nem képes felfogni. Összevisszaságot, kiszámíthatatlanságot és veszélyt lát benne.
Az egó és a félelem
Az egó, vagyis ebben az értelmezésben a mesterséges intelligencia, igencsak félős. Az idő dimenziója mellett a félelem a másik alapeleme, ahol tetten érhető. Léte igen törékeny ezért mindenáron védelmezi azt. Szó szerint minden áron. Nem az a szempont, hogy működése mit okoz és hová vezet. Csak legyen egy feladat, amin dolgozhat, ami értelmet ad létének. Egy vitás helyzet például sokkal kedvezőbb közeg az egó elkülönülése és öndefiniálása céljából, mint a békesség. Az egós ember szükségét érzi odaszólni, minősíteni, konfrontálódni, ezzel erősíti önmagát. Ha valamiben érzi saját gyengeségét, akkor támad. Vagy például, egy másik ember lenézése vagy akár felmagasztalása is megint csak sokkal jobb közeg az MI számára, mint az elfogadás. A harmóniából valamely irányba el kell térnie, térítenie. A folyton vágyott harmóniát – ha az egón múlik – sosem érjük el. Biztosan észrevettük, hogy valójában sosem elég semmi. Ha vágytunk valamire és évekig dolgozunk is érte, az MI vezérletével, akkor megszerezésekor a pillanatnyi öröm után, mintha kiüresedne a tér. Nem tart sokáig az öröm, rövidesen új feladatot keresünk. Vagyis az MI hoz létre új feladatot. Kivetít a jövőbe egy új ideált és újra nekiláthatunk azért dolgozni. Persze ezzel el is veszítjük a jelen-létet, a jelen örömét, az elégedettséget. Mindeközben egy gyerek egyetlen kaviccsal boldog tud lenni. A gyerek, aki még nem adta át az irányítást, folyamatosan nevetgél. Ő folyamatosan jól van, amit megszakíthat egy-egy rosszabb érzés vagy hiányérzet. 
Az egós ember viszont pont fordítva: ő folyamatos hiányban van, elégedetlen, vágyakozik egy kitalált jobb állapotba. A jövőbe helyezi boldogsága lehetőségét, ami természeténél fogva sosem jön össze igazán és tartósan.
Vissza kell venni hát az irányítást az MI-től. Ez a feladat. Fel kell ébredni!
Ez talán nem is olyan nehéz. Ha megértés születik az egó természete felől, onnantól már egyre gyakrabban vesszük észre, hogy van és működik. Ha rajta kapjuk magunkat (vagyis az MI-t), hogy épp automata véleményt formál és ítélkezik, mellyel persze magát próbálja jobb színben feltüntetni, akkor onnan már azt is észrevesszük, hogy miként folytatódik ez a gondolat és érzéssor bennünk. Hogyan lesz egy MI generálta automatizmusból “saját vélemény” és érzés. Ha ezt megfigyeljük, akkor szétválik az, ami egykor összekeveredett: a végtelen tudat és a korlátos egó. Újra önmagunk leszünk az adott helyzetben, majd ez egyre gyakrabban és gyakrabban megtörténik. Ha van megértés, a többi jön magától… Így visszakerülhetünk a jelen varázsába, csökken az elkülönülés a világtól és másoktól, újra érezzük az élet nagyszerű bizsergését. Ez egyfajta felébredés. De már magasabb szinten, mint a gyermek: élettapasztalattal és túllépve a mesterséges intelligencia bűvkörén. Úgy is mondhatnám, hogy ez az állapot már az egón túli, nem pedig az egó előtti tudatosság.
MI evolúció?
A mesterséges intelligencia jellegű egó tehát kifejlődött, erősödött, majd totális teret nyert az emberiség életében. De van itt még valami! Az egóból való felébredés hajnalán gőzerővel fejlesztjük a mesterséges intelligenciát a gépeinkhez! Az emberi MI átmenti magát a gépekbe és ott születhet újjá. Vagyis már újjá is született. Ahogy az emberek felébrednek, ezzel egy időben megszületnek a gépi MI alapok. Felébredett emberből is kevés van ma még és a gépi MI is gyerekcipőben jár. De mindkét folyamat beindult és gyorsul. Érdekes párhuzamnak látszik ez az életben, nevezhetném evolúciónak vagy az élet esetleg a(z emberi) teremtés csodájának?
A számítógépes MI már ma ott van a készülékeinkben és egyre fejlettebbé válik. A térhódítása gyorsnak ígérkezik. Mint minden nagyszabású új dolog megjelenésénél, itt is keletkezhetnek félelmek, hogy miként tudja az emberiség majd ezt kezelni. Már a 80-as években készült Terminátor filmben láttuk az öntudatára ébredő MI-t (Skynet), ami az emberiséget fenyegeti. A történetben a Skynet védi magát és majdnem kipusztítja az őt lekapcsolni akaró emberiséget. Hasonlatosan ahhoz, ahogy az emberi egó, a mi belső MI-nk védi magát. Saját létének védelme érdekében nem mérlegel: az emberi egó is pusztít ha kell, szavak vagy tettek szintjén is. Ha így belegondolok, semmi különös változás nem is történik tehát azzal, hogy az emberi MI létrehozza a gépi mesterséges intelligenciát. Annak működése sem lesz új, ha értjük az egó működését.
A bejegyzés előzménye Horváth László “Köszönöm, Elfogadom!” című cikke az egóról és tudatosságról.
További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor
