Magyarok ébredése 2 – Bezzeg külföldön

Vajon értik a magyarok a saját adottságaikat? Mire figyeljünk az EU integráció helyett?

Hangosblogként is meghallgatható itt! 

A bejegyzés előzménye: Magyarok ébredése – A sorozat bevezető írása

Egészséges vagy igazságtalan önkritika?

A történelmi áttekintés után folytassuk azzal az aktuális és gyakori kifejezéssel, amikor ma azt mondjuk, hogy “bezzeg Ausztriában” vagy úgy általában bezzeg máshol. Van ebben a kifejezésben egy önkritika, amit más társadalmakban is megfigyeltem. Még az amerikaiaknál is, akikről általában az a kép él bennünk, hogy nagyon magabiztosak és hirdetik is, milyen jó amerikainak lenni. Náluk is tapasztaltam akár értelmiségi, akár szakmunkás embereknél, hogy kritikát fogalmaztak meg magukról. Ők is úgy érezik, hogy máshol jobban mehetnek bizonyos dolgok, amiket ők, tipikus amerikai módjára, nem túl jól csinálnak. Még ha ezt viccesen is adják elő, azért benne van az egészséges önkritika.

Ausztria-Magyarország a dualizmus idején

Ezt csak azért mesélem el, hogy lássuk, hogy természetes dolog a társadalmi önkritikánk. Másrészt viszont az a dacos és önpusztító megélés, amivel okkal vagy ok nélkül ostorozzuk magunkat, az szerintem nem is természetes és nem is egészséges. Különösen, figyelembe véve a már tárgyalt évszázados előzményeket. Ráadásul az ország egyfajta gyarmati szerepe ma sem működik ám másként. Egyrészt az országban létrejövő javakból jelentős rész áramlik külföldre profitkivonás és kamatok formájában. Másrészt, a helyben maradó javak meghatározó részét újkori földesurak és oligarchák öncélúan birtokolják. Őket pedig támogatják az első pontban jelölt külföldi érdekcsoportok, hisz ezen kollaboránsok közreműködésével tudnak üzletet és politikát csinálni Magyarországon. A példának hozott Ausztria csak a magyarországi bankjain keresztül komoly milliárdokat szivattyúz át magához. Mondom sem kell, mert mindenki tapasztalta a saját életében, hogy anyagi jólétben könnyebben mennek bizonyos dolgok.

És ez még csak egyetlen faktor, az anyagi rész. Ehhez jön még az egészségügy állapota, a média hangulatkeltése vagy megannyi más terület, melybe mélyen beleszövődnek külső érdekek. S melyek sokszor nehezítik meg az életünket akár közvetlenül, akár közvetetten.  Például egy rossz anyagi helyzetű vagy a médiától hergelt munkatárs könnyebben lesz ingerült, amikor szeretnénk vele valamit megbeszélni. Akár feszült ügyintéző, akár ingerült ügyfél szerepben vagyunk, egyformán érint a hatás. Ezek a körülmények mindenkit próbára tesznek. De úgy is megfogalmazhatnám, hogy nagyobb lelkierőt kíván tőlünk az élet ilyen környezetben. Ebben edződünk, ezt éljük át naponta és ez olyan képességeket is fejleszt, amit ma talán még nem is gondolunk, hogy mit ér. Erre vissza fogunk majd még térni, de haladjunk csak szépen sorban! Elég, ha most egyelőre, akár csak egy kicsit is, át tudjuk gondolni azt, hogy a mai magyarországi rendszert még mindig külső érdekek hálója szövi át. Mert ezt kimondva (és átérezve) azonnal szétoszlik az illúzió, miszerint a magyarság mindössze erre lenne képes, ezért ilyen most a helyzet és ez várható a jövőben is.  

A jövőnk egészen más lehet. Ám ehhez az is elengedhetetlenül szükséges, hogy azonnal hozzátegyük: fenti helyzetértékelés mindössze a megértésében segíthet, de nem jelent kibúvót a saját életünk felelőssége alól. A saját életünkért bizony mi vagyunk felelősek egyéni és társadalmi szinten is. Valóban külső behatás vezeti a folyamatokat, de mi működtetjük! Erről beszélünk még később részletesen is!

Értsük meg a helyzetünket, az adottságainkat!

A helyzetünkre visszatérve: mintha elfelejtettük volna az előzményeket és mintha nem látnánk, hogy ebben a globalizálódó és szövevényes politikai, gazdasági, média rendszerben a motiváció sokféle, de legkevésbé sem magyar. Vagyis nem a magyar emberek jól informáltsága, egészsége, anyagi jóléte és erkölcsi tartása a célja ezeknek a külső befolyás által működtetett magyarnak mondott rendszereknek. Sőt, legtöbb esetben ezeknek épp ellenkezője az érdeke, azért, hogy saját céljait könnyebben érvényesíthesse. Például, ha egy nemzetinek mondott újság tulajdonosa egy külföldi cég, akkor tényleg elhisszük, hogy az ő motivációja a mi pártatlan, teljes körű tájékoztatásunk? Legalább azt feltételezhetjük, hogy a nyereséges üzlet motiválja, illetve, hogy magyar elkötelezettsége értelem szerűen nincs. Így ez a motiváció már eleve nem feltétlen esik egybe a mi elvárásainkkal a mi hiteles tájékoztatásunkat illetően. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a médiát elsődlegesen nem profittermelésre használják, hanem befolyásolásra. Amely befolyásolás segítségével aztán üzleti vagy más szervezetekben anyagi vagy politikai hasznok keletkezhetnek. Így tehát egy külföldi tulajdonú lapról sok mindent feltételezhetünk, csak nem azt, hogy elsődleges célja egy pozitív magyar jövő építése. Ezt tudjuk, ugye? Hát persze. És elmondhatnánk sok más példát, arra is talán bólintanánk, hogy igen, azokat is tudjuk. Ezt viszont ne felejtsük el akkor sem, amikor a magyar viszonyokat értékeljük!

Kisbusszal az autóversenyen

Remélem beszédes lesz a következő hasonlat, mely igaz történeten alapszik. Hallottam egy magyar emberről, aki Erdélyben a Fogarason átívelő kanyargós autóúton, a Transfogarason egy autóverseny miatt nem tudott elindulni haza, mert az út le volt zárva. Kérte a szervezőket, hogy engedjék át. Miután az utolsó versenyző is elindult, végül őt is átengedték a kisbuszával. Mondván, hogy a versenyzők már korábban lementek és úgyis sokkal gyorsabbak. Arra senki nem számított, hogy az utolsó autóversenyző egy idő után egy kisbuszt vesz észre a hátában, benne a haza siető magyar sofőrrel. Végül aztán mire a hegyekből leértek, a magyar kisbuszos több versenyzőt is beért.

Kicsit hasonlónak érzem a magyarság helyzetét a kisbuszoséhoz. Arra gondolok, hogy egészen más feltételekkel és céllal járjuk az utat. De abban is hasonló, hogy nem is érti senki, hogy kerültünk ide, a sok latin vagy szláv nyelvcsalád közé, mint a buszos az autóversenybe. Ám egy dologban nagy a különbség: míg a kisbuszos vezetői teljesítményét mindenki elismeri, addig mi magyarok a saját teljesítményünket nemhogy nem tiszteljük, hanem kifejezetten gyengének minősítjük. Azért, mert nem is értjük igazán!!! Mi azt nézzük, hogy lám-lám a mezőny vége felé végeztünk. Igen, tényleg, csakhogy nem versenyautóval, hanem kisbusszal. És ráadásul nem is versenyezni akartunk, csak időben haza érni…

Más nemzet, más feladat

Eddig tehát azt néztük meg, hogy a feltételeink nem igazán összehasonlíthatók másokéval. Most folytassuk tovább azzal, hogy ki miért is indult útnak azon a bizonyos Transfogarason, legalábbis jelképesen. Vagyis a cél és motiváció kérdésével.

A versenyzés és a másik legyőzése általában véve nem igazán sajátja a magyarnak. Az ébredésünk kezdete lehet, ha önmagunkba nézve feltesszük a kérdést: mi van, ha mi nem is versenyezni jöttünk? Ha ez az egész EU integráció, versenyképesség, GDP és a sok más hívószó, ami mentén gyakran gondolkozunk, az nem is a mi műfajunk? Egyébként miben is kellene versenyezni, mihez felzárkózni vagy integrálódni? Olyan gyarmatosító társadalmakhoz, akiknél a 20. század első felében még őslakos ember kilövésére engedélyt adott a törvény? Dél-Afrikában egyes források szerint 1967-ben adták ki az utolsó engedélyt, mások szerint már 1915 után hivatalosan nem lehetett emberre vadászni. Kanadában az 1930-as években még törvény született az őslakos lányok sterilizálásáról. Ausztrália egyes államaiban az őslakosoknak nem lehetett saját ingatlana törvény szerint egészen 1975-ig! (forrás: https://www.culturalsurvival.org/news/3-horrendous-anti-indigenous-laws)

Ugye még belegondolni is rossz? A puszta gondolattól elszomorodunk, pedig vannak társadalmak, ahol ez napi valóság volt, nem is olyan rég. Akár még a mi életünkben is életben voltak ilyen szabályok! Erre szavakat találni is nehéz. Ez az elrettentő, de sajnos valós kontraszt a hódító szemléletű népekkel nem azt jelenti, hogy ezek a társadalmak nem fejlődnek. Természetesen igen és remélhetőleg hasonlót egyre kevésbé követnek majd el. De ez a mentalitás, melyet valakinek felfogni is nehéz, az másoknak alapvetően természetes. Ezért számukra az is természetes, hogy ezt tovább folytatják a mai körülmények között. Például cégek, folyamatok, üzleti kultúra stb. formájában. Így él tovább ez a gyarmatosító szemléletet Magyarországon is.

És miért természetes az másnak, ami nekünk esetleg elrettentő? A természeti környezetben könnyebben meglátjuk erre a választ, amit emberekre vetítve nehezebb meglátni. Azt, hogy az élet, illetve a körforgás úgy teljes, hogy különböző szerepek vannak benne. Vannak akik építenek és vannak akik lebontanak. A természetben a gomba a fény nélküli helyeken él és a lebontásban játszik szerepet. A tölgy pedig a fényt szereti és fotoszintézissel építkezik. Ha ilyen szemmel megnézzük a környezetünket, könnyen észre vehetjük, hogy körülöttünk is vannak csoportok, akik a széthordásért, lebontásért felelősek, míg mások az újjáépítésért. És vegyük azt is észre, hogy a lebontás szereplői egészséges rendszereket kevésbé tudnak megtámadni! Jellemzően a legyengült szervezeteken telepszenek meg. Ez a fajta tevékenység első látásra talán rossz dolog, de valójában szükséges, mert ezzel segítik az elkerülhetetlen leépülési vagy tisztulási és megújulási folyamatot.

Az építő és lebontó folyamat bármelyik szakaszát is érezzük sajátunknak, az egyaránt a teremtés része. Ez nem előjeles kérdés: egyik nem jobb, mint a másik. Csak ne keverjük össze az élet különböző funkcióit, ne próbáljuk összehasonlítani. A tölgyfa sem a gombát tekinti példaképnek. Pedig sokkal gyorsabban nő a gomba és könnyebb is a dolga, nem? Kész tápanyagot vesz el, nem kell bonyolult szintézisekkel évek alatt létrehoznia. Mennyivel egyszerűbb, gyors sikert ígérő üzleti modell, nem? Bizonyos szempontból igen. De ez teljesen más életformát kíván, távol a fénytől. Ezt a fénytől elzártságot jelképesen és szó szerint is értelmezhetjük.

A fény útján

A természeti hasonlat után térjünk vissza az emberekhez. Társadalmak között – és azokon belül is – különböző feladatok vannak. Úgy tűnik, mintha a magyarság, akinek a kreativitása, szelleme és szíve az alkotásra adatott, mostanában azon sajnálkozna, hogy élősködők szívják a tápanyagot legyengült rendszereiből. Sőt, zavarában olykor mintha az élősködő módszertant tekintené követendőnek. Tiszteletre méltó az is, de nem mindenki számára követendő. Minden jel arra utal, hogy a magyarok a teremtés építő fázisához kapcsolódnak, ezért is boldogulnak nehezen a mostani rendszerben. Mert nem a saját szerepüknek megfelelően élnek.

Ha ráérzünk saját építő típusú szerepünkre, utána másként állunk a mostani helyzetünkhöz is. Így szemlélődve nem tölt már el bennünket olyan kiábrándult érzés a problémákat látva sem. Pontosabban, nem látjuk problémának azt, amit eddig igen. Csak természetes jelenségnek, adott körülmények között, s melyre így a megoldásunk is más lesz. Például arra, hogy az EUs pénzek illetéktelen zsebekbe vándorolnak. Mit tegyünk ezzel a kérdéssel? Ugye egyikőnk sem érzi úgy, hogy egy újabb szabály vagy ellenőrző szervezet lesz majd a valódi, tartós megoldása egy ilyen típusú problémának? Az élősködő és lebontó funkciókat nem lehet sem szerekkel sem módszerekkel megállítani, ha a környezet nekik kedvez. A tüneti kezelés nem segít, az alapoknak kell egészségesnek lennie. Teljesen más feltételeket kell hát teremtenünk. Olyat közeget, ami nem kedvez a lebontás szereplőinek. Ehhez fel kell hagyni a gombák értelmetlen regulázásával és haladni a fény felé. Ez egy merőben más szemlélet.

Egy kis összefoglalás:

  1. Ne másokhoz hasonlítsuk magunkat, mert más a helyzetünk és a feladatunk is!
  2. Ne zavarjon ha egyes emberek rombolnak. Az zavarjon, ha mi nem építünk!
  3. Ébredjünk és építsünk rendszer szinten is újat, mert most már ennek van ideje!

Teremtsük meg az új rendszert, ami egészséges! Aminek életerejével nem férhet össze a lebontás világa és azok szereplői, s így azok el fognak tűnni az életünkből. Nem sajnálkozással, nem újabb gúzsba kötő szabályokkal és nem is szóbeli vagy tettleges hadakozással a leépülő rendszerrel. Az energiánkat teljesen más irányba kell fordítani! A kívánt változást az új irányába mutató, teremtő cselekedettel fogjuk elérni.

A folytatásban megnézzük majd ennek gyakorlati olvasatát, hogy mit is jelent ez a teremtő cselekedet.

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor

Megosztás: