Magyarok ébredése 3 – A kulcs

Csak mi köthetjük össze a napi élet és a magasabb lelki síkok közti szakadékot. Ez lehet a felemelkedés kulcsa és ez a mi kezünkben van! 

Hangosblogként is meghallgatható itt!

A bejegyzés előzményei:

Magyarok ébredése – A sorozat bevezető írása 

Magyarok ébredése 2 – Bezzeg külföldön


Az előző részben arról volt szó, hogy fontos megértenünk saját adottságainkat úgy történelmi – gazdasági, mint képesség és motiváció terén, mely megértés egyfajta tudatosságot hozhat az életfeladatunkról. Azzal fejeztük be, hogy érdemi változásokat elérni nem az alkalmatlan rendszerek foltozásával, hanem a vágyott állapot felé irányuló teremtő cselekedettel tudunk. Ebben a részben most nézzük meg azt, hogy miként is állunk ma a vágyainkkal és cselekedeteinkkel!

Mindannyian éljük a napi életünket valahogyan. Ki egyedül, ki családban; fiatalon vagy idősebben; gazdagon vagy szerényebben. Mindannyian különféle módokon, de akármilyen is az életünk, annak rutinjából szívesen tekintünk ki a képzeletünk, a televízió, könyvek vagy más csatornák segítségével. Virtuális kalandozásaink között van olyan, ami mindenki számára egyértelműen fantázia, míg vannak olyan történetek és elképzelések is, melyek valóságtartalmát elhisszük vagy legalább vágyjuk. Este, mikor már megfeleltünk a napi életünk kihívásainak, leülünk a tévé vagy számítógép elé és filmeket, előadásokat nézünk számunkra érdekes témában. Van akit az akció vagy a scifi vagy épp a tudományos témák mozgatnak meg, másokat a történelem, a földönkívüliek, az élsport, a politika vagy más, a napi életünktől eltérő, általában magasabb szerveződési szintű témák.

Az érdeklődésen és információszerzésen túl, egyrészt ide “menekülhetünk” a megszokottból, másrészt olyan vágyainkat élhetjük így ki, melyek nem részei az életünknek. Egyelőre legalábbis. Sőt, legtöbb esetben igen nagy a távolság az ember hétköznapi élete és a szívesen látott témák között. És itt érkezünk el a kulcskérdéshez. A napi élet és a vágyak közti szakadékhoz.

A napi élettől távoli vágyak és érdeklődések területe a felnőttek mesevilága. A filmekről vagy az UFÓ magazinról egyértelmű, hogy miért mesevilág, de például a spirituális képességek, a tökéletes párkapcsolat vagy a Nagy-Magyarország vágy esetén talán kevésbé egyértelmű mitől mese ez ma nekünk. Fontos, hogy a mese kifejezést nem abból a szempontból tekintjük, hogy van-e vagy nincs valóságtartalma vagy jogossága. Mert az lehet így is vagy úgy is. Abból a szempontból meseszerű ez ma nekünk, hogy mennyire távol áll az elképzelt világ a megélt hétköznapunktól.

Ezt a témát érdemes képzeletben piros vonallal háromszor is aláhúzni. A szakadék hétköznapok és vágyak között – ez a ma még üres terület – a jövőnk kulcsa. Próbálok nem túlzó kifejezéseket használni és mégis éreztetni, mennyire fontosnak látom, hogy célzottan ezzel a területtel foglalkozzunk. A mindannyiunk által várt egyéni, csoportos és világszintű felemelkedésnek az lehet a titka, hogy mennyire tudjuk betölteni ezt az űrt és közelíteni egymáshoz a kettőt.

A mai helyzet

Nézzük meg először, hogy mit is jelent ez a távolság a napi életünk és a vágyott helyzetünk között. A szemléletesség kedvéért válasszunk ki egy konkrét példát, mondjuk a Nagy-Magyarország vágyat, ami kimondva – kimondatlan, sokakban él vagy legalább tudjuk miről van szó. A példánk szerint legyen az én egyik kedvelt témám Nagy-Magyarország helyreállítása. Nézzük meg mit jelent az a bizonyos szakadék ebben az esetben!

Vágyak és érdeklődés szintjén szabadidőmben sokat foglalkozok a történelemmel. Már az iskolában is igazságtalannak éreztem a trianonról hallottakat és azóta sokat olvastam a témáról. Büszke vagyok az őseinkre, Attilára, Álmosra, Mátyásra és azok nagy cselekedeteire. Szívesen azonosulok azzal a fizikai és erkölcsi erővel, tudással és tartással melyet képviseltek. Úgy érzem, hogy újra ilyen időket szeretnék megélni, melyben büszkék lehetünk a magyarságra, s melynek része lehet a Szent Korona szétdarabolt területeinek újbóli egységesítése is.

Napi életemben alkalmazottként dolgozok és párkapcsolatban élek, átlagos körülmények között. Igyekszem a baráti kapcsolatokat ápolni, a párommal vagy a munkatársakkal jól kijönni. Ám ahogy az lenni szokott, az élet tartogat kihívásokat, úgy a munka, mint az emberi kapcsolatok terén is. Amikor a főnökkel beszélek, igyekszem, hogy az elégedett legyen velem. Ezért, néha elhallgatok olyat ami van, vagy mondok olyat, ami nincs. Ahogyan mások is körülöttem. A párommal nem igazán felhőtlen a kapcsolat, de sem változtatni, sem váltani nem tudok vagy nem akarok. Összességében elfogadhatónak látom az életet, hisz végül is nem olyan rosszak a dolgok, a munkahely elfogadható illetve a párom is alapvetően rendes. Úgy gondolom, hogy sok kompromisszum a biztosítéka és egyben ára is ennek a helyzetnek. Ráadásul mindig vannak kisebb célok és felvillanyozó pillanatok – például egy baráti összejövetel vagy egy jól sikerült nyaralás -, ami tovább lendít.

Ám esténként, amikor magamra maradok a gondolataimmal, újra és újra elvágyok ebből a környezetből. Olyan tájakra, olyan érzések és események közé, melyek igazán szívem-lelkem szerint valók. De miért nem élek szívem szerint egész nap? Mert félek.

De vajon mitől félek és félnek oly sokan? Megmondani a főnöknek vagy beosztottnak az igaz véleményünket, ahelyett amit hallani akar? Inkább mondjuk azt amit a cég elvár, mint amit a lelkiismeretünk elvár? Vagy merünk-e őszintének lenni a barátunkkal, párunkkal? Dehogy is! Tele vagyunk félelemmel!  Félünk, hogy ha azt tesszük és mondjuk ami van, akkor abból valamiféle baj származhat, valamit elveszíthetünk.

Ez a béka és a forróvíz esetét juttatja eszembe. Ha a békát beleteszik forróvízbe, akkor azonnal kiugrik belőle, mert túl meleg. De ha lassan melegítik alatta, akkor benne marad végig és meg is fő benne. Annyira látom magunkat megfőni a saját levünkben! Amiben élünk az olyan, amit nem fogadnánk el, ha előre megmutatnák, hogy ez vár ránk. Kizárt dolog! –  mondanánk. Az nem lehet! Én nem így fogom élni az életem! És aztán megtörténik, szépen lassan, fokozatosan. Mindig félünk valamitől, ami miatt engedünk abból, amit szeretnénk, amit érzünk. Valójában abból, akik és amik mi magunk vagyunk. Ha őszintén megvizsgáljuk kiderülhet, hogy amiben élünk egyéni vagy társadalmi szinten az néha rosszabb, mint amitől félünk és ami miatt nem lépjük meg, amit kellene. Ezért is élünk ma ilyen Magyarországon, melyről valójában mindenki érzi és tudja, hogy nem ezt és nem így szeretné. Ami ma van összességében rosszabb lehet annál, mint azok a dolgok amiktől félve engedtük, hogy lépésről-lépésre ide jussunk. És lehet még rosszabb is, ha engedjük tovább forralni a vizet alattunk,… ám lehet sokkal jobb is, ha változtatunk.

Mert pontosan mitől is félünk? Milyen baj lehet és mit veszíthetünk? Az állásunkat? A barátunkat? Milyen barátság az, ami az őszinteségtől elvész? Milyen élet az, ahol az őszinte cselekedettől félni kell? Akárhogy is, nekünk ma ezek a nagy félelmeink. Eközben az ősök nagy tetteire vagyunk büszkék: halálmegvető bátorságra, rendíthetetlen tisztaságra és emberi nagyságokra. Nagy-Magyarországról ábrándozunk, miközben attól is félünk, hogy egy ismerősnek igazat mondjunk. Érezzük ennek a súlyát?

Érezzük a szakadékot a napi élet valósága és a vágyak szintje között? Nekünk itt és most nem kellene a harcosok, hősök vagy vértanúk bátorsága, hogy formáljuk a világot. Ehhez képest apróságokról van csak szó. Ha mindenki aszerint él, amit helyesnek érez és a maga környezetében felvállalja ezeket a látszólag apróságokat, akkor egy egészen más világ köszönt ránk  (erről a későbbiekben lesz még szó részletesebben). Mert ezek csak a kezdeti lépések és újak jönnek majd. A maga idejében. Ma még elég az, hogy ha meghívást kapunk egy ismerőshöz és nincs kedvünk elmenni, akkor mondjuk azt meg neki. Ne hazudjuk, hogy szívesen mennénk, de sajnos nem érünk rá! Mondjuk udvariasan azt, ami van: hálásak vagyunk a lehetőségért, de most nincs kedvünk menni, talán máskor. Ha csak ilyen picike dolgon változtatunk, el sem hisszük, máris mekkora lépést tettünk vágyaink felé! Egyrészt azzal, hogy ha így élünk, akkor lesz belső tartásunk. Ez pedig majd erőt ad újabb dolgokhoz is. Másrészt azért, mert tetteink sosem múlnak el nyomtalanul, azok hatnak a környezetre. Ha az ismerős meghallja miért nem fogadjuk el a meghívását, akkor talán meglepődik majd, mert lehet, hogy ilyet még sosem hallott. Mi az, hogy nincs kedve?  Először talán meg is sértődik. Talán elvárná, hogy a nagy közös képmutatásban továbbra is részt vegyünk és legalább valami elfoglaltságra hivatkozva mentsük ki magunkat. Ám őszinteségünk rá is hat majd. Neki is fel kell nőnie ahhoz a minőséghez, amit egy ilyen aprósággal már el is kezdtünk képviselni. És amely elindít olyan utakon, amikre valóban vágyunk.

A felemelkedés első lépései

II. András – Hősök tere

Ilyen módon láncolatba rendeződve történnek a változások. Ilyen első lépések kellenek nekünk is a felemelkedéshez. Szépen fokozatosan a munkahelyen is egyre nyíltabban kiállunk azért, akik vagyunk. Ez nem abszolút jó vagy rossz, abszolút igazság vagy igazságtalanság kérdése. Ez “csak” arról szól, hogy megéljük-e azt, amit helyesnek érzünk. Ez egy folyamat, ami igazi belső erővel tölt el. Ez az erő, ez a minőség az, ami elvihet a nagy elődök útjára. Őszintén, tisztán, szelíd határozottsággal, egyfajta belső erővel nyilvánulunk meg.

Ez a belső erő és tűz ma még belülről emészt bennünket. Mert nem merjük megélni, nem hagyjuk megnyilvánulni, ezért bennünket éget. Önbizalomhiány, állandó önirónia vagy például sírva vigadás formájában fordul ellenünk az, ami újra felemelhetne. Ha Te is érzed ezt, akkor talán érted mire gondolok és miért tartom ezt a mi sorsfordító felismerésünknek. Az ősök nagysága nem a karjuk erejében vagy a jól szervezett államhatalomban volt, hanem saját minőségük szabad megélésében – vagyis belső erőben. A többi ennek csak következménye volt és talán lesz is…

A folytatásban megnézzük majd mi történik, ha így élünk.

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor

Megosztás: