Köszönöm, Elfogadom!

Elfogadni néhány esetben könnyű, kifejezetten akkor, amikor az általunk már régóta vágyott ajándékról, lehetőségről van szó, ám egyéb esetben, amikor az álláspontunkkal nem megegyező dologról, történésről van szó, nagyon nehéz.

De mitől is függ ez, miért olyan nehéz azt mondani, hogy „Rendben, igaz én nem értek ezzel egyet, másképp gondolom, de elfogadom, hogy Te így látod a dolgot!”, és tényleg szívből így is gondolni, vagyis abszolút „tudni ezzel együtt élni”.

A tudatunk mindig meg van róla győződve 100%-osan, hogy, amit mi gondolunk, az úgy van jól, az csakis úgy helyes, mert ez az igazság. Ebből kiindulva nem ad nekünk arra lehetőséget, hogy „beüljünk a másik személy székébe” és onnan nézzünk körbe, vagyis egyszerűen nem tudunk belehelyezkedni mások élethelyzetébe, szokásaiba, érzelmeibe, hanem helyette váltig állítjuk, hogy „ez és ez, így van jól”.

Egy nagyon egyszerű példát szeretnék leírni, amikor két ember közötti átlagos beszélgetés során azonnal „nyakon csíphető” volt, hogy melyikük elfogadó, melyikük pedig nem. A beszélgetés így hangzott:

-Szerintem, ha nem csinál valaki komolyan egy sportot, akkor annak semmi értelme, csak a versenysportnak van létjogosultsága, a hobby sportnak nincs – mondta „A”.
-Én úgy gondolom, hogy a hobbyból, az egészség fenntartása érdekében végzett sporttevékenységnek is van értelme, szerintem nem kell mindenkinek versenysportolónak lennie. Számomra nem okoz semmi gondot, rossz érzést, hogy Te másképp gondolod, nincs ezzel semmi baj – mondta „B”.
-Ez hülyeség! – válaszolta „A”.

„A” és „B” között azon kívül, hogy másképp gondolják a sporttevékenység végzését, egy másik óriási különbség is van. Az, hogy „B” elfogadja „A” gondolkodásmódját, „A” viszont képtelen túllépni a saját berögződésén, és, ha valaki nem úgy gondolja, ahogy ő, akkor az nem jó, az nem igaz, vagyis itt érhető tetten a Nem Elfogadás.

Az egó úgy működik, hogy azonnal szembe állít minket a másikkal, ha veszélyben érzi magát, az pedig, hogy valaki másképp gondol valamit, az neki (az egónak) azonnali támadás, azonnali stressz helyzet. Ezért válaszul rögvest ellenáll, tagad, támad, és teljesen elhatárolódik attól, hogy megpróbáljon a másik személy „szemüvegén” keresztül látni. Mindebben a legmegdöbbentőbb, hogy a legtöbb esetben teljesen lényegtelen banális dolgok esetén történik ez az azonnali szembehelyezkedés, olyan esetekben, amikor semmi tétje nincs a beszélgetés tárgyának. A különböző nézőpontok, gondolatok bőven megférnének egymás mellett, miért ne lehetne az én kedvenc színem a kék, a másiké pedig a zöld, mi ebben a baj?! Miért kell azonnal megpróbálnunk (általában tudat alatti vezérlés által) meggyőzni a másik személyt, hogy higgye el, az úgy nem jó, és nekünk van igazunk?!

Ekkor kell elővennünk első lépésként a Tudatosságot, és hirtelen válaszreakció helyett átgondolnunk, hogy miért is ne fogadhatnánk el a másik véleményét, értékrendjét, gondolatát. Egyben érdemes azt is szem előtt tartani és felidézgetni az ilyen jellegű szituációk esetében, hogy „Odafentről minden egyes élethelyzetben figyelnek minket”, nézik, hogy hogyan döntünk, milyen reakcióink vannak, vagyis, hogy a történések mindig vizsgafeladatok.

Aki komolyan szeretné járni a Lelki Fejlődés útját, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a fejlettségi szintben történő előrelépés csakis kizárólag rajta múlik, pont az ilyen élethelyzetekben véghezvitt, megvalósított, lefolytatott cselekedetek minőségétől függ, hogy tudunk előre lépni vagy sem. Nem a Felsőbb síkok entitásainak jó- vagy rosszindulatától függ a mi lelki előrehaladásunk, hanem a saját megéléseink tisztaságától, a helyes és megfelelő elfogadásunk szívből történő gyakorlásától!

Az életünk történései során próbáljuk mindig igénybe venni ezeket a segédeszközöket, a Tudatosságot, az Elfogadást, és majd azt vesszük észre, hogy, ha túl vagyunk néhány ilyen szituáción, amikor mérlegelve, elfogadón döntöttük, sokkal könnyebbek, egyszerűbbek, letisztultabbak lesznek a napjaink, kevesebb gondunk lesz, és nem fog folyamatosan duruzsolni „valaki” a fejünkbe, hogy „Igenis, nekem volt igazam”.

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Horváth László

Megosztás: