Az út a fontos?

Gyerekként nagyon szerettem legózni. Órákig építettem a várat, nagyon jól éreztem magam közben és hajtott, hogy elkészüljön az, amit megálmodtam. Amikor az utolsó darab is a helyére került, megmutattam a szüleimnek, kitettem a művet a szoba közepére. Játszottam is vele, de egyre-másra azon kaptam magam, hogy már építeném is az újat. Egy ideig még tartogattam a művemet, kicsit viaskodott is bennem, hogy nem kellene szétszedni, hisz csak most készült el és olyan szép és mennyit dolgoztam vele… De az igazi lelkesedést akkor éreztem megint, amikor nekiálltam szétszedni és belefogtam valami újba…

A legós eset egy példája, hogy bizony az „út” meghatározza életünket. Ha kicsit filozofálok ezen, akkor azt érzem, hogy az út és az idő összekapcsolódik: ezek mentén jutok el egyik pontból a másikba. Ahogy a legózásnál, az életünk más területein is az út az élmény, a célba érés öröme pedig ebbe a folyamatba illeszkedik és éppoly múlandó, mint az út többi állomása (persze minden pillanat velünk is marad tapasztalatként). De ha múlandó is a célba érés öröme, az út nem jön létre cél nélkül. Kell nekünk a cél: a kis cél és a nagy, a közeli és a távoli, ahová el szeretnénk jutni. Azért kell, hogy motivációnk legyen és útra keljünk, lássunk, tanuljunk és élvezzük az élet csodáit. A címből ismert mondást tehát úgy fogalmaznám meg magamnak, hogy az út a minden, a cél pedig fontos. Ebben az összefüggésben (némi fogalmi zavarral élve) a cél csak eszköz. Annak eszköze, hogy az élet dinamikáját fenntartsa.

Mindig úton vagyunk és ha nem érezzük és élvezzük az utazást, akkor történik meg, hogy elszáll felettünk az élet. A hőn áhított célba érés öröme valahogy mindig elillan, s fogyó lendülettel újra nekiállunk a következő célnak, hogy hátha annak elérésével végre boldogok leszünk. De legközelebb újra csak kicsúszik a kezünk közül a boldogság. Ha az utat csak a cél érdekében hozott áldozatnak éljük meg, egy majdani beteljesedés reményében, akkor az egész életünk a boldogság utáni vágyakozással telik. A tartós boldogságot semmilyen cél elérése nem hozhatja meg. Ha ezt nem ismerjük fel, akkor folyton csalódunk és leszünk a korral egyre kiábrándultabb emberek.

De ha ösztönösen vagy tudatosan megértjük ezt, akkor állandósulhat (pontosabban minden pillanatban újraszületik) a boldogság, az út öröme. Nekem ezt jelenti a ‘jelenben lenni’ kifejezés. Azt hiszem itt keresendő a magyarázata annak is, hogy a kor előrehaladtával miért érezzük legtöbben gyorsulónak az időt.

Szeressük hát az utunkat, bármilyen rögös is, mert ez a létezésünk maga. S ha így állunk hozzá a nap minden részében, ha tudjuk, hogy a munka, a takarítás és a nyaralás is egyformán a létezés ünnepe, akkor simábbnak és fényesebbnek is érezzük majd utunkat. És ahogyan mi emelkedettebbek, könnyedebbek leszünk, az élet dolgai is könnyebbé és örömtelibbé válnak. Könnyebben meglátjuk a lehetőséget a munkahely váltásra, a régi körök lezárására, a szó minden értelmében vett boldogulásra! És talán még az idő is megszelídül…

Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a spirituális témák iránt érdeklődők figyelmébe Az út a fontos honlapot.