A türelem megértést terem

A Türelem Megértést terem!

Munkám során elég sokat közlekedek a fővárosban, és már évek óta figyelem, hogy eltűnt valami az utcákról, ami még gyermekkoromban annyira látható, érzékelhető és tapintható volt. Ez pedig nem más, mint a Türelem. Manapság mindenki óriási gesztikulálással, ordítással, fröcsögve juttatja tudomására a másiknak, hogy az tévedett, vagy véletlenül rossz döntést hozott. És, tényleg, mi van akkor, ha tévedek, ha valami hibát csinálok…? SEMMI! Elnézést kérek, a másik fél pedig megbocsát, ennyi…..vagyis ennyinek kellene, hogy legyen!

Gyermek szemmel emlékszem, még azok a megnyilvánulások voltak többségben, amikor egy félreértés esetén a két fél néhány másodperc után tisztázták, hogy „Semmi gond, elnézést, félreértettem!”, vagy egyszerűen csak elnézést kértek egymástól a türelmetlenségért, vagy a hirtelen felindulásból közölt bántó, sértő szavakért. Mikor nagyszüleimmel sétáltam vagy utaztam a tömegközlekedési járműveken, a fiatalok automatikusan, maguktól felálltak és átadták az ülőhelyet, vagy előreengedték az időseket, ha kellett ajtót nyitottak ki előttük, vagy földre esett tárgyaikat felvették és visszaadták jogos tulajdonosuknak. Valahogy sokkal emberibb, egyén és személyközpontúbb volt az a világ, senki nem arra törekedett, hogy megsértse, megbántsa a másikat, hanem, ha el is hamarkodott egy kijelentést, igyekezett azt azonnal korrigálni (legalábbis a többség).

A mai világ teljesen megváltozott, mindenki Önérvényesít, amivel nincs is semmi baj, hiszen valahol az életünk fő célja, hogy hozzuk ki magunkból azt, amik mi igazán vagyunk… de a hogyanja, a módja az nagyon nem mindegy. Sokan összekeverik az önérvényesítést az egós uralkodási vággyal, azzal, hogy MINDIG NEKEM KELL, HOGY IGAZAM LEGYEN! Ebből kiindulva, száz- és száz csatát vívnak napi szinten az emberek egymással, csak, hogy a végén visszaigazolást kapjanak, hogy „Igen, nekem van igazam!”, és a másik az olyan…!

De miért is van erre szükségünk, mi, vagy ki az a kis manó, aki odabent, a lelkünk, de inkább a tudatunk mélyén egyfolytában arra ösztökél, hogy „Jól megmondjam” vagy, ha kell, még fizikailag is alátámasszam az igazamat.

Mikor elgondolkoztam ezen azonnal bevillant a média, és annak a hihetetlen ereje, az, hogy amit a képernyőn, a moziban, a rádióban, vagy akár az óriásplakátokon látunk, mind-mind elhisszük, hogy az úgy helyes, azt úgy kell csinálni. De miért, azért mert a TV „mondja”?! Ettől lesz valami autentikus, igaz, hiteles, mert  a „nagy dobozból” jön?! Hát igen, a többség annak fogadja el, és bele sem gondol abba, hogy, ami jó néhány éve folyik, azt pont a tudatos szellemi leépítés egy kifejezetten megtervezett precíz folyamata, amit az uralkodó elit oly mesterien csempészett be a hétköznapjainkba, hogy ebből tudatosan semmit sem veszünk észre!

Pont ezért, és azért a tényért tegyünk hát, hogy a megfelelő módon önérvényesítsünk, ami nem lehet más, mint az alapvető emberi értékek mentén történő kibontakozás, mutassuk meg, hogy sokkal többet tudunk mi a hirtelen egós kibuggyanásunknál, hiszen nagymamám is azt mondta hajdanán, hogy „Kisfiam, üvölteni, kiabálni és csúnyán beszélni bárki tud, az nem művészet, viszont átgondoltan, szelíd határozottsággal válaszolni, már csak nagyon kevesen……tartozz ezek közé az emberek közé, és ettől leszel több, jobb, az igaz, tisztességes utadat járó felnőtt ember!”

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Horváth László

Megosztás: