Semmit ne végy személyeskedésnek!

A Toltékok 4 egyezsége / 2 – Semmit ne végy személyeskedésnek

A második egyezség, az első egyezségre építkezve azt mondja ki, hogy amit mások mondanak és tesznek, az a saját benső valóságuk kivetítése, a saját álmuk. Ha nem veszed magadra szavaikat és cselekedeteiket, nem leszel áldozat, és nem szenvedsz feleslegesen.

Amikor már tudjuk megfelelően kezelni szavainkat, vagyis tudatosan használjuk, formáljuk meg mondatainkat, közölni valónkat, akkor elérkeztünk a következő lépcsőhöz, mégpedig a mások által kimondott szavak ránk gyakorolt hatásának irányításához. Nagyon fontos tudnunk, hogy, amit velünk kapcsolatban közölnek, az tulajdonképpen a rólunk képet alkotó személyről szól, arról, hogy adott helyen, időben és szituációban Ő hogyan lát minket. A saját érzései és érzékelése alapján megalkot egy képet, és azt közli velünk – de mi NEM AZ VAGYUNK, AMIT Ő LÁT!

Miért is? Mondok erre egy példát. Történt velem egyszer, hogy néhány barátommal összefutottam, és megbeszéltük, hogy beülünk egy kávéra, és megvitatjuk az elmúlt hónapok történéseit. A közelben található kedvező árfekvésű, és jó minőségű kávét kínáló helyet választottuk, bementünk, leültünk egy asztalhoz, majd vártuk a felszolgálót, hogy rendeljünk. Néhány tízperc eltelte után megjelent egy fiatalember, aki szemmel láthatólag vagy ittas, vagy más bódító szer hatása alatt volt, és laza hanyagsággal odavette, hogy „Na, mit hozzak”! Több se kellett, mindannyian felálltunk és távoztunk a helyről. Kifelé menet odajött egy üzletvezetőnek mondott úr, akinek a kérdésére nyugodt őszinteséggel elmondtam a véleményemet az egész szituációról, miközben barátaim végig hallgatták mondókámat. Mikor kiértünk az utcára az egyik barátom azt mondta, hogy ilyen keményen és agresszívan nem hallott engem beszélni, mire a másik azt mondta, hogy szerinte nyugodt higgadtsággal fejezem ki a nemtetszésemet. Mindkét barátom ugyanarról a szituációról beszél, mindketten jelen voltak, hallották az elejétől a végéig, mégis teljesen más véleményt alkottak a dologról. És itt jön a megállapítás, egy szituáció egy adott pillanatban csakis egy fajta lehet, egyszerre nem lehet jó és rossz, én egyszerre nem lehettem agresszív és nyugodt, vagyis mindig a megélő személyétől függ, hogy ki milyennek minősíti a helyzetet!

Ebből viszont azonnal adódik, hogy miért is nem kell azonnal magamra venni a negatív jellegű kritikákat (természetesen önbírálatot és felülvizsgálatot érdemes időnként tartani, és átgondolni, hogy szerintem jól cselekedtem-e vagy sem), hiszen akkor oda jutunk, hogy mindig meg akarok felelni valaki más elvárásának, a másik által rólam alkotott képnek.

Ha magamra veszem negatív bíráló szavait, akkor jön az egó által annyira várt érzelmi állapot, amikor is azt mondja nekem, a belső énemnek, hogy „Na, már megint Te tehetsz róla! Tudtam, hogy ilyen ügyetlen vagy! Ez már nem az első alkalom, sosem leszel jobb!” stb. Ezzel persze aktivizálódik bennünk egy következő „egó manna”, az, hogy áldozatnak érezzük magunkat, belemerülünk a már olyan jól ismert önsajnálat állapotába, és akár napokon, heteken keresztül szenvedünk érzelmileg.

Ezzel szemben azt ajánlom, hogy természetesen halljuk meg az építő kritikát, de amit ránk, vagy rólunk mondanak, azt kezeljük úgy, hogy a közlő éppen most ilyennek lát minket a saját érzelmi szűrőin és eddig megélt tapasztalatain keresztül, de ez nem sokat mond rólunk, inkább beszédes róla. A rólunk alkotott jó, pozitív, kedves szavakat, véleményt természetesen könnyebb befogadni, de annak is megvan a maga veszélye, önteltséget, túlzott magabiztosságot, esetleg konkrét fizikai veszélyt is jelentet, mikor például rájövünk, hogy nem vagyunk olyan erősek, mint, ahogy azt mi gondoltuk!

A felénk irányuló véleményeket fogadjuk tárgyilagosan, próbáljuk meg a megfelelő helyre tenni őket, és, ha az alapvető tiszta emberi normák (tisztesség, becsület, szeretet, hűség, stb.) szerint gondolkozunk, élünk, akkor visz a szívünk a megfelelő irányba, lesz teljes az életünk minden szempontból (Család, munka, hivatás, életfeladat, stb.)!

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Horváth László

 

Megosztás: