A korlátod a barátod

Nem szeretjük a korlátokat. A határtalanságot, a szabadságot szeretjük. De mi történik, ha eltűnik egy-egy korlátozó tényezőnk?

Munkahelyen jól megfigyelhető, hogy minél magasabb pozícióban dolgozunk, annál nagyobb a mozgásterünk. A határok és korlátok bizonyos tekintetben kitolódnak és egyre inkább csak általánosabb célokat vagy víziókat kapunk. Szemben azzal, hogy kezdetben a pontosan behatárolt feladatok, a szűkebb határok jellemzők. A fejlődésünkkel párhuzamos ez a változás és természetesen az életünk más területein is hasonló az elv, csak talán nem mindig látszik ilyen tisztán.

A pályakezdőnek az eleinte korlátozott mozgástér kifejezetten hasznos, hiszen nem is boldogulna jól enélkül, tapasztalat híján. A határok segítséget és biztonságot adnak, egyfajta fogódzóként szolgálnak.

Ahogyan haladunk előre, a mozgásterünk nő, a tölcsér egyre szélesedik, a korlátok kitolódnak. Mi történik ekkor? Van aki megmarad az adott korlátok között, nem is szívesen lép tovább. Van, aki lelkesen továbbmegy, de felkészületlenül és a tágabb határok között nehezen találja a helyét: a tölcsér szélesebb részben eltéved. A felkészületlenség azt jelenti, hogy nem nőttünk még fel a szélesebb keretekhez, a nagyobb mozgástérhez, hanem a korábbi szemlélettel próbálunk helyt állni a megváltozott környezetben. Ez általában kudarcokhoz vezet. Például amikor egy dolgozót előléptetnek vezetőnek, de még mindig elsősorban az operatív feladatokra figyel. A részletekbe való beleszólással a munkatársait is zavarja, közben ő maga frusztrált, hogy “mindent nekem kell csinálnom”. Eközben – mivel a részletekre elmegy az energiája – nem foglalkozik a hatáskörébe már beletartozó átfogóbb kérdésekkel. Itt már a keretek tágabbak, a korlátok kevésbé fognak, de még nem nőttünk fel a feladathoz. A munkahelyeken azért általában nincs annyira gyors előrelépés és így idővel könnyebben igazodunk az új határokhoz. Nagyobb kihívást jelent, ha a változás ugrásszerű, tehát amikor kihagyunk lépcsőfokokat. Ez lehet egy gyorsan befutó énekes vagy a lottó nyertes örömteli esete.

De tényleg olyan pozitív egy ilyen változás? Attól függ mit tudunk kezdeni vele. Ha hirtelen eltűnnek a korábbi anyagi korlátok, az bizony felforgathatja az életünket. “Én bizony örömmel vállalnám ezt a felfordulást” – gondoljunk valószínűleg sokan a lottó ötös esetére. És vitathatatlan sok területen igen előnyös lenne. De hiába a sok előny, ha az összkép nem olyan jó és az elmúlt évtizedek ismert magyar lottónyerteseinek példái bizony nem mind pozitívak. Szinte érthetetlen, hogyan lehet, hogy valakinek rosszabbra fordult a sorsa a nyeremény után.  Az egyik ok lehet a stabilitás, a viszonyítási pontok hiánya. Ez nem anyagi, hanem tudati kérdés, de végül ez dönti el, hogy milyen lesz a megélésünk. Tehát mi is történik ha nyerünk? Mindaz, amihez hozzászoktunk, eltűnik. Amiért naponta felkeltünk dolgozni, az értelmét veszíti. Ekkor kiderül, hogy a korlát, amit nem szerettünk több volt annál, mint hittük. Az segítség is volt az életünkben. Egy támpont, viszonyítási pont a végtelenben. A maga korlátozó módján az identitásunkat is befolyásolta. És ennek híján, hirtelen kérdés lehet, hogy mi is a cél az életünkben? Ami eddig célnak tűnt: az anyagi biztonság elérése, a kényelmünk, a szép dolgok, a gyerekek útnak indítása, az mind megvan sokszorosan.

Ha nem korlátoz be az ami eddig, akkor mit kezdjek a szabadsággal? Mit is csináljak? Egyáltalán minek csináljam a … mit is? A lottóötös csak egy kivételes példa, de megesik a hétköznapokban is, hogy hosszabb-rövidebb időre a határok és korlátok eltűnnek a látóhatárról. És ahelyett, hogy magabiztos örömmel lubickolnánk a helyzetben, van, hogy inkább zavartak vagyunk. Akár egész kis dolgokban, például, hogy mit kezdjünk egy hirtelen jött kis szabadidővel. Volt már olyan, hogy végre szabadságra mentél és azt sem tudtad mit csinálj? Csak teltek a napok, de se nem igazán hasznosan, se nem túl pihentetőn? Persze ennek több oka is lehet, de az egyik ok ez: a korlát hirtelen eltűnése egyfajta űrt hagy maga után. Kicsit ilyen a határidő is, ami nélkül könnyebben elcsúsznak a dolgok. Ha van egy fix határidő ahhoz tartjuk magunkat. De ha nincs, akkor szinte garantált, hogy elcsúszik a munka. Nem szeretjük a határidőt, néha szorít, kellemetlen, de segít is.

Látszik ez a jelenség azon a példán is, amikor a régóta várt és megérdemelt nyugdíj ideje eljön. Sokan ekkor nem is tudják, hogy mit kezdjenek a vágyott szabadidővel és kötetlenséggel. Ha megnézzük egy időszakkal később ezeket az embereket, gyakran azt látjuk, hogy nemcsak új feladatokkal, de egyben új korlátokkal is körülvették magukat. Újra és önként. Erősnek tűnhet, de nem értelmetlen a hasonlat: aki sok évet van börtönben, szabadulás után nem találja a helyét és titkon vagy nyíltan visszavágyik: “ott legalább tudtam ki vagyok, hol a helyem és mik a szabályok” – mondják.

Gyakran úgy hisszük már készen vagyunk és a korlátot igazságtalannak, méltánytalannak éljük meg. De általában a korlát csak addig fog bennünket, amíg nem vagyunk kész, amíg nem nőjük ki. Addig pedig lehet, hogy jobb is ha fog… Ahogy a szülő sem engedi egyedül az úttestre a kisgyerekét, pedig az kiszaladna, s nem érti miért korlátozzák…

Amit éppen korlátozónak élünk meg az életünkben, az egyébként  lehet egyben egyfajta védelem is. Védelem egy olyan kihívástól, amire még nem vagyunk készen. Tapasztalataim szerint a korlátok általában éppúgy a barátaink, mint ahogy mondják, hogy a fájdalom a barátunk. Ha nem lenne fájdalomérzetünk simán leégetnénk a bőrünket, sétálnánk szöggel a lábunkban, lyukadna ki teljesen a fogunk… nem kell sorolnom. A fájdalom nagyon hasznos, de fáj. Ez a dolga! Így látja el a szerepét. Szerintem a korlátaink is ilyenek.

Záró gondolatokként…

  • Ha érzékelünk valamit ami bekorlátoz bennünket, ne utáljuk egyből!
  • Használjuk! Értsük meg jobban, hogy pontosan mi is a bajunk ezzel a határral!
  • A FIGYELMÜNK KÖZÉPPONTJÁBAN MI MAGUNK LEGYÜNK, NE PEDIG A KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐ! Azzal valójában nem sok dolgunk van, a teendő nálunk keresendő. Ne a korlátok áttörésére fordítsuk az energiát, hanem magunkra!
  • A korlátainkat áttörése egy idő után fárasztó. Ezért a KORLÁTOT JOBB KINŐNI, MINT ÁTTÖRNI. Ez a szemlélet segít, hogy
    1. fenntartható fejlődésünk legyen
    2. jól érezzük magunkat, stabilak legyünk és így motiváltak maradjunk a határaink további kitolására
  • És ha túlnőttünk egy szinten, ne aggódjunk, az új szinteken is lesznek barátaink (korlátaink), hogy segítsenek tovább az utunkon!
  • Akár hálásak is lehetünk, hogy megannyi korlát vesz bennünket körül. Mert ha már nem kell és nem véd, úgyis átrepülünk rajta. De amíg nem tudunk repülni jó ha van mibe kapaszkodni!

Sok esetben úgy tűnik, hogy a korlátaink szükségszerűen azok, amik. Miattunk azok. És nem fordítva! Valójában nem a korlát mondja meg ki lehetek, hanem én döntöm el mik lesznek a korlátaim. Én döntöm el, hogy miben meddig megyek el, mit vállalok: mit vállalok el és mit vállalok be.

Tudom könnyebb ilyeneket írni, mint gyakorlatban jól megélni. Különösen, amikor valami fontos dologban úgy érezzük a falnak ütközünk. Ahogyan a korlátok szélesítése vagy például a fogyás vagy megannyi más dolog az életben nem jó, ha hirtelen történik, úgy egy ilyen jellegű szemléletváltást sem egy cikk elolvasása okoz. De elindíthatja azt…

További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor

Kapcsolódik a témához Horváth László korábbi írása, a Haladj az ellenállás mentén.

 

Megosztás: