A Mátrix trilógia tele van filozófiai kérdésekkel. A második rész meghaladja a virtuális világ témáját és a döntés szabadságával is foglalkozik
A cikk felolvasva is meghallgatható itt a youtube csatornán vagy letölthető a hangoskönyvtárból.
Közkeletű a mondás, hogy véletlenek nincsenek. Ha elfogadjuk ezt az állítást, akkor ebből az is következhet, hogy döntési szabadság sincs. Miért? Azért, mert ha tudnám függetleníteni a döntésemet az engem ért hatásoktól, akkor tudnék szabadon dönteni. Ám ezzel véletlenszerű, azaz a rendszer elemeihez ok-okozati módon nem kapcsolódó eseményeket válthatnék ki. Vagyis:
Ha van szabad akarat, akkor lehet véletlen eseményeket létrehozni. Ám ha véletlenek nincsenek, akkor szabad akarat sincs!
De ne szaladjunk ennyire előre pusztán logikai úton. Nézzük mit mond a film!
Ebben a jelenetben Neo kérdése nagyon is kézenfekvő. Ha a jósnő előre tudja, hogy Neo kér-e a cukorkát, akkor nem is ő hozza meg a döntést? Hogyan lenne szabad a döntése, ha az előre tudható? A jósnő azt válaszolja, hogy azért, mert ezt a döntést Neo már meghozta. Tehát itt most nincs döntési helyzet, még ha Neo azt is hiszi. Valóban most nyilvánítja ki, hogy kér cukorkát, de ez a megnyilvánulás már korábban eldöntetett. Később látni fogjuk, hogy ez alapvetően az ok-okozati láncolatból vezethető le.
Neo ezután az álmáról beszél, melyben látja a szerelmét, Trinityt megsebesülni. Kérdezi a Jósnőt, hogy neki kell-e eldönti, hogy életben marad-e Trinity. Ha az előző jelenetben Neo vagy mi nézők nem figyeltünk volna eléggé, akkor itt megkaphatjuk az üzenetet újra, nagyon tisztán.
A jósnő tehát ismét elmondja Neonak, hogy ezt a döntést már meghozta és most a megértés a dolga. Ez frappánsan hangozhat egy filmjelenetben, de valójában mi értelme van ennek? Mi az, hogy már döntött? Hogy dönthet úgy, hogy nem is tud róla? Ha pedig nem dönt, vagy nem most dönt, akkor mi értelme az egésznek így? Egy színdarab ez az egész csupán? Ez a kérdés vonatkozhat Neo életére, de a miénkre is akár. És a gyanú, hogy nem vagyunk valódi döntési helyzetben, az bizony kiábrándítóan hangozhat, hisz azt szeretnénk hinni, hogy mi irányítjuk az életünket.
Lehet, hogy a döntés nem most születik, csak most tudatosodik. Megéljük és megértjük.
Így talán lehet értelme a dolognak: a cél a megélés, nem pedig az irányítás.
Vagyis az élet a megtapasztalásról szól?
Úgy tűnik, hogy a Jósnő azért mondja ezt, mert Neo nem jó helyre összpontosítja figyelmét. Neo a döntés illúziójában van, arra figyel. Amire kellene, a megélésre és megértése, arra pedig nem jut elég energiája. Most nem az a feladata, hogy irányítson és döntsön, hanem hogy a történéseket megértse. Átélje a helyzetet és megértse a miérteket. Legalábbis jelenlegi szintjén ez a feladata, ez a sorsa.
Természetesen mint minden mozi, ez is attól érdekes, hogy magunkra és saját életünkre is tudjuk vonatkoztatni.
Valóban hasonlíthatjuk a világunkat egy számítógép programhoz. Mai ismereteink nem is zárják ki, hogy az általunk valóságként érzékelt világ (mátrix) a tudat által létrehozott közeg. Ez az állítás már csak azért is lehet helytálló, mert ha létezik is a nézőponttól független abszolút valóság (amit sokan azért megkérdőjeleznek), akkor is, abból mi csak a saját érzékszerveink által felfogott képeket látjuk valóságnak. Ami nyilvánvalóan nem abszolút, hanem egyedi. Ám még ha érzékelésünk abszolút lehetne is, az ezt követő “feldolgozási folyamat”, vagyis az érzékelt világ megértése, már mindenképpen egyedi lesz. Ugyan azt látjuk és mégis mást fogunk fel belőle, más következtetést vonunk le. Tehát mindannyian más, a saját tudatunk által létrehozott világban élünk.
Ilyen szemlélettel az élet a leszületéstől kezdve egy program, amiben részt veszünk. A környezet ahová születünk, a szülők, a genetikánk: mind-mind adottság, előre beállítva. Akárcsak egy számítógépes szerepjátékban: kiválasztjuk, hogy milyen játékba, melyik pályán, milyen karakterrel lépünk be. Egy fantasztikus kiképző-kaland-élmény program, tökéletesen ránk szabva. Hisz mi választjuk ki.
Ahhoz is hasonlíthatnánk ezt, mint amikor befizetünk egy nyaralásra. Megtervezzük, leszervezzük. Megvannak az állomások, szállás, programok és a hazaút részletei is. De mi történne, ha indulás után valami oknál fogva elfeledkeznénk arról, hogy ez egy előre leszervezett út? Ilyen furcsa esetben valószínűleg egész utazás alatt izgulnánk. Úristen, hol száll le ez a gép? Este, hol fogok aludni!? Mit fogok enni? Mi lesz holnap? Persze izgalmunk és erőfeszítéseink feleslegesek lennének… Csak ezt mi nem tudjuk. A figyelmünk a döntésen lenne, vagy legalábbis annak illúzióján. Mivel figyelmünk arra menne el, hogy megoldjuk azt, amit nem is kell, így kevesebb energiánk maradna az utazás örömeire. Kevésbé élveznénk az utazást magát, pedig pont azért csináljuk! Milyen nagy kár lenne ha ez megesne velünk!
De nem pont így éljük az életünket? Végig aggódva, hogy mit hoz a holnap, s kevésbé élvezve magát az utazást.
Eszerint tehát a világot az ok-okozat törvényszerűsége mozgatja. Úgy tűnik a Merovingi tudja miről beszél, hisz egy nagyon sikeres program a mátrixból. Igaza is lehet, különösen ha a mátrixra vetítjük ezen igazságát. Ha bekerülsz a rendszerbe, onnantól kezdve az ok-okozat láncolat hatásában vagy. Erre mondhatjuk viszont, hogy ez csak a mátrixra vonatkozó igazság. Az ember ezen felül áll. Bent a mátrixban persze nem, ott rá is ezek a szabályok érvényesek.
Emberként mi is az ok-okozat láncolatára fűzve éljük életünket.
Ma azért kelek korán, mert tegnap leszidott a főnököm a késés miatt. Ma én döntök a korán kelésről, de ezt valamilyen hatásra teszem. Ha a szüleimtől nem tanultam volna kötelességtudatot, lehet, hogy a főnököm szidása ellenére sem kelnék ma korán, mert nem érdekelne. De lehet, hogy a szülői nevelés sem lenne ehhez elég, ha nem lennék most anyagi függésben a munkahelyemtől. Folytathatnánk az okok sorozatát. Egy sokrétű adottság-rendszerben vagyunk, mely adottságok vezetik a döntéseinket. Ez most akkor szabad akarat vagy csak kauzalitás?
Minden döntésünk egy komplex hatásrendszer okozata. Ezek az okok kezdődnek a születési adottságokkal és minden nap folytatódva az életünk során egy végeláthatatlan komplex hatássá alakulnak. Mert ide tartozik a legkisebb apróság is évekkel ezelőttről vagy, hogy ma reggel mit mondtak a rádióban. Minden számít az életünkben és minden hat ránk. Ezek összhatásaként fogunk dönteni. Nyilvánvalóan képtelenek vagyunk felmérni, hogy döntéseinkben milyen szerepe volt a például a szüleinknek, vagy, hogy mennyire befolyásolt egy-egy reklám.
Esélyünk sincs az életünk során bennünket érő milliárdnyi esemény összhatását felmérni. Ám attól még, hogy nem látjuk át tisztán az elménket befolyásoló és meghatározó összefüggéseket, attól azok még léteznek. Ezért csak látszólag döntünk szabadon.
Ezt nevezheti a Merovingi illúziónak. A tudatlanság illúziója. De ez a tudatlanság nem feltétlen rossz, hiszen ha mindent értenénk – vagy másként mondva látnánk a programkódot -, akkor a megélés élménye csorbulhatna.
Morpheus a jelenetben ezután azért odaszúrja, hogy az ok-okozat láncolatát egy döntés indítja el. Logikus felvetés. De hol van az az eredő döntés? Hiszen döntéseink is korábbi döntések okozatai. A világ keletkezéséig vissza kellene vezetni minden hatást? Egyetlen döntés a teremtés láncolatát indíthatja el. Vagy ha nem megyünk ilyen messzire, akkor lehet a kezdő döntés a mátrixba való beszállás: a testet öltés, vagyis a születésünk emberként. Nézőpont kérdése. De életünk során hozott döntéseink sokkal inkább tekinthetők okozatnak, mint sem kiváltó, eredő oknak.
Elgondolkodtató kis összefoglaló ez az ok-okozatról. A döntéseink, melyek látszólag szabadok, valójában csak szükségszerűségek, következmények. Az ok-okozat láncolatára fűzve. Az én cselekedetem, egy másik ember számára adottság és befolyásoló tényező, míg az övé pedig nekem. Ezen nem tudunk ésszel változtatni, legfeljebb megérteni. Ezt jelenti, amit a Merovingi mond? Nézzük még egyszer!
“Ez az univerzum törvénye. Harcolunk ellene, szeretnénk letagadni, de ez persze csak önámítás. Hazugság. Nagy magabiztosan felszegjük a fejünket, pedig nyilvánvaló, hogy a döntés a sorsunkról nincs a kezünkben. A kauzalitás: nincs menekvés előle. Mindig is a rabszolgái leszünk. Egyetlen reményünk, egyetlen vigaszunk, hogy megérthetjük. Hogy megérthetjük a miértet. A miért, az választ el minket tőlük. Önöket, tőlem. A miért a hatalom egyetlen igazi forrása és záloga.”
Ha ennél több szabadsággal nem rendelkeznénk emberként, azt hiszem ez is izgalmas lenne. Egyrészt megnyugvást nyerhetünk, mert nem kell idegeskednünk a döntéseink miatt. Ez nem jelent persze sem rendszertelenséget, sem passzivitást; egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem kelünk fel reggel az ágyból. Nagyon is felkelünk, reggelizünk és sor más logikus döntést hozunk. Csak másként tekintünk minderre. Ahogy a nyaralásos példában: az energiáinkat nem arra pazaroljuk, hogy izgulunk, hogy mi fog történni vagy bosszankodunk azon, ami történt. Hanem megfigyeljük, értékeljük és élvezzük az utazást. Óriási különbség. Más tudatállapot. Úgyis mondhatnám, hogy más életminőség.
Egy ilyen szuper, testre szabott program bizony kiváló élmény lehet. Nem kell számítógépes játékban ezt keresnünk, mert már benne vagyunk. Nem véletlen az ösztönös vonzódásunk az egyre kifinomultabb virtuális világok iránt, melyek egyre inkább élethűek. Szó szerint. Azért vonzódunk hozzá, mert arra emlékeztet, amiben benne is vagyunk. A vonzódásunk miatt tehát ne legyen rossz érzésünk. Érthető. Csak felesleges. Nem kell program a programban! Elég élvezni azt, amiben már benne vagyunk.
Kalandra fel!
Ha megszívleljük a Merovingi gondolatait, akkor a döntéseink és sorsunk miatti állandó aggódás helyett a felszabadult energiáinkat arra fordíthatjuk, hogy megértjük a miérteket. És igen, ez felfogható egyfajta hatalomként, bár nézőponttól függően a hatalom legalább úgy illúzió lehet, mint a szabad döntés. Mindenesetre az új szemlélettel új élet kezdődik:
Ez a felismerés egy újjászületés, melyben az élet elszenvedőjéből a élet játékosává válhatunk.
A megélések során szerzett tapasztalat és megértés felemel, szórakoztat, lelkesít. Előjeltől függetlenül. Nincs negatív tapasztalat, hisz ne feledjük: nincs mitől tartani! Lehet végre élvezni az életet, a befizetett utazást, a kiválasztott játékprogramot. Valószínűleg a szórakoztató elektronikai cégek nem annyira örülnek ebbéli változásunknak, mert nem kell majd több kütyü a szórakozáshoz. Nekünk mégis új világ nyílik meg, virtuális sisak nélkül. A saját életünk.
Hát ha csak ennyi lenne a történet, az is nagyon jó lenne! Ám a filmnek itt még nincs is vége!
További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor
