Az Időhurok című film megmutatja az idő dimenzió, a tükröződés és más alapfogalmak gyakorlati működését. Zseniális, mert képes modellszintre leegyszerűsíteni a végtelenül bonyolultnak tűnő emberi világot. Megfoghatatlan fogalmak is -például a szeretet és gyűlölet hatása- a film üzenetei által új értelmet nyernek…
A bejegyzés megtekinthető itt a youtube csatornán is vagy letölthető a Hangoskönyvtárból
A film Robert Heinlein: Ti zombik mind novellájának feldolgozása. Első látásra egy szerényebb költségvetésű sci-finek tűnik a film, de sokkal több annál! Nem szórakoztató értékében, hiszen furcsa, inkább negatív hangulatú a film, kár érte. Valószínűleg ezért nem is tartozik azon mozik közé, amit többször megnéznénk, pedig lenne miért. Elég különös az alaptörténet, ez adja a lehetőséget a komplex tartalom bemutatására. Segít, hogy megannyi filozofikus fogalmat tartalommal töltsünk meg, sőt azokat egymással is összekapcsoljuk.
Miről szól a film?
Jane és (egy átoperálást követően) John ugyan az a személy, aki időbeli ugrásokkal tart fent egy olyan időhurkot, amiben ő saját anyja és apja is. A filmben gyakorlatilag folyamatosan önmagával találkozik. Az idősebb önmaga mindig tudja, hogy a fiatal is ő, de a fiatal nem tudja, hogy az idősebb ember ő maga. Ezért gyakran küzd ellene, harcol vele. Ő az apa, az anya és a gyerek is. Ez a láncolat folyton folyvást folytatódik… Jane újra születik (reinkarnáció analógia), nem emlékszik semmire, cseperedik, tanul, fejlődik. Szeret és gyűlöl, szeret és gyűlöl, majd szeret és gyűlöl. Bár egy kicsit mindig módosul a története, nem tud kilépni a körforgásból.
Miért nem tud kilépni az időhurokból?
Először azért, mert nem is tudja, hogy körfogásban van. Utána, mikor már tudja, akkor is tovább hajtja egy hiányérzet. Boldog szeretne lenni és változtatni akar az eseményeken. A filmben többször is közel áll hozzá, hogy kilépjen a körből. Például abban a jelenetben, amikor a padnál John azt mondja, hogy nem hagyja magára a fiatal önmagát, Jane-t. Ha vele marad, akkor a történet másként folytatódik: megöregszenek és nincs tovább körforgás.
Itt már érzi mit kell tennie: “vele maradok“, “szeretem“. De végül mégsem az érzése alapján dönt. Tovább hajtja a benne lévő (tudati) feszültség. Ezért meghozza az áldozatot a megismerés oltárán és magára hagyja azt, akit szeret.
A megtapasztalásért vállalja.
Ott hagyja a padon ülve, kétségekben és fájdalomban Jane-t. A Johnban lévő feszültség ezzel teremtődik újra, hiszen döntése által születik meg Jane-ben is a csalódás és harag. Újra teremti a feszültséget, a polaritást, azt a mozgató erőt, ami az időhurkot életben tartja.
Ezzel mind így vagyunk: először azt sem tudjuk, hogy egy nagyobb rendszer részei vagyunk, csak élünk bele a világba. Aztán, mikor kezdjük sejteni, hogy vannak nagyobb összefüggések, akkor is a megismerés, tapasztalás és változtatás vágya hajt. Nincs megnyugvás, mindig van valami fajta belső feszültség.
Aztán telnek az évek. A filmben is és a mi életünkben is. Újra jönnek döntési helyzetek, ahol kiszállhatunk a egy-egy mókuskerékből. A film esetében a mosodás jelenetben van az utolsó nagy lehetőség a változásra. A mosodában ott ül John, öreg bombakészítőként és várja fiatalabb énjét. Már pontosan tudja azt, amit a pados jelenetnél még csak ösztönösen érzett: a szeretet tudja megadni a kilépést a körforgásból. A kilépést a szeretet-gyűlölet, az öröm-szenvedés állandó körforgásából.
Az idős John tudja, mi hogyan történik. Ha lelövi őt a fiatal John, akkor olyanná válik, mint most ő. Tudja, mert átélte, így lett bombás merénylő. Átélte, megtapasztalta és szeretne változtatni, kilépni ebből. Tudja, hogy ha John ezúttal túllép a félelmen és az ebből fakadó gyűlöleten, akkor megváltozhat minden. Ha John most a szeretetet választja, ha vele marad, beteljesedik az együttlét.
Az idős férfi tudja ezt, de a fiatalabb még nem. A fiatal azért megy oda, hogy leszámoljon az “ellenségével”, saját rémképével, aki egyben tanítója is. Megölni azt, aki ilyenné tette, aki életcélt adott neki, aki elvezette idáig az úton. És aki persze ő maga, idősebb korában.
Az idő még nem jött el. John újra lelövi az öreget és folytatódik az útja. A szereplőben a változás folyamatos, minden inkarnációval kicsit módosul a történet, újabb időugrásokat végez és egyre komplikáltabb a történet. Eközben egyre gyűlik a tapasztalata, nő a megértése. Egyszer el kell jutnia odáig, hogy az elfogadás és a szeretet a kulcs. Úgy tud változtatni, ha elfogad és szeret, nem pedig ha elutasít és másokon változtatni akar.
Másként megfogalmazva: a változás akkor jön, ha magadban változol. Ha másokon szeretnél változtatni, akkor még folytatódik az utad ezen a pályán. Ezt nem csak üzeni a film, hanem meg is mutatja miért működik így. Az ifjabb John tehát lelövi az öreget, ezután magányos lesz és ezért bombakészítővé válik. Folytatja a láncot, ami esélyt ad neki újra, hogy találkozzon önmagával, majd sok év múlva ott a mosodában.
Van célja.
Van mit tennie nap, mint nap és várhatja a találkozást újra. És reménykedhet, hogy ezúttal meggyőzheti önmagát, még több tapasztalattal, mert ezúttal (ebben az inkarnációban) tudni fogja mit kell mondania ahhoz, hogy ne lője le őt a fiatal énje. És akkor együtt lesznek. Végre révbe ér: szerethet és viszont szeretik. De mégis miben reménykedik valójában? Abban, hogy egy gyűlöletes merénylő lesz, akit újra lelőnek? Nem. Ő ott és akkor még pontosan emlékszik mit élt át, mikor lelőtte az öreget. Tudja mi megy benne végbe és azt hiszi, tudja mit kell majd mondania annak idején, hogy ez ne ismétlődjön meg!
Kicsit olyan ez, mint a gyermek, aki eldönti, hogy nem jár úgy, mint a szülei.
A gyerek még érti a gyermeki lelket és tudja, amit a szülő már nem. De mire ő is szülő lesz, jó eséllyel elfelejti már ezeket az érzéseket, megváltozik és újra elköveti azokat a dolgokat, amit a szülei: kiabál a gyerekével, sürgeti iskolába és nem érti, miért sír apróságok miatt.
A történetben John miután lelövi az öreget tehát reménykedik, hogy ezúttal másként lesz. Megint megteszi amit kell, ahhoz, hogy lehetőséget kapjon a változtatásra és újra találkozzon önmagával majd a mosodában. Ezért robbantani fog. Rossz dolgot fog tenni. Nem akarja, utálja. Sosem szerette ezt és most mégis rákényszerül, hogy ő is ezt tegye. Mint a felnövő gyermek, aki felismeri magán szülei nem szeretett dolgait. Ő is elköveti azt amit a szülei, hasonlóan cselekszik, de azt gondolja, hogy ezúttal másként lesz, ez más.
A nem szeretett dolgot a cél érdekében újra és újra megtesszük. Boldogok akarunk lenni, de mostani cselekedeteink által nem vagyunk azok. Most nem. De azt reméljük, hogy majd azok leszünk.
John sem jön rá, hogy ennek nem kellene így lennie! Pont ezért, pont így nem tudja szeretni (későbbi)önmagát, hisz olyan dolgokat tesz, amit nem tart jónak, ami nem kelt jó érzést benne. Ez John hiánya. Kívül keresi, a jövőben keresi azt, ami itt és most bent nincs. Belső hiányérzetét úgy tervezi pótolni, hogy a jövőben majd történik odakint valami, eljön hozzá újra John, aki majd szereti őt. Feltéve, hogy sikerül meggyőznie.
Ahogy bent, úgy kint
Így jön létre “az ahogy bent, úgy kint” állapota. John belső feszültsége kint is megnyilvánul: robbantások lesznek, feszültség a világban és az ezeket átélő fiatal Johnban is. Ez a feszültség hozza majd el őt hozzá újra. Így reméli belső hiánya gyógyítását. Ezzel folyamatosan teremti a poláris világot és működteti az időhurkot.
Szeresd önmagad!
John minden stádiumban utálja épp akkori önmagát. Tovább lép, hogy majd jobb lesz, ezzel folytatva a farkába harapó kígyóval jelképezett kört.
Ha ott a mosodában nem lő és a Sistergővel marad, csak úgy lenne esélye megváltoztatni a folyamatot. Csak úgy, ha nem gyűlöli őt, ha szembe mer nézni vele. Ha mellette van, önmaga mellett. Ám sokkal könnyebb gyűlölni. És egyszerűbb is lelőni azt a visszataszítónak látott fickót, mint elfogadni. Azt hiszi, hogy a lövéssel, az utálattal változtat. Épp ellenkezőleg, pont ezzel tartja változatlanul a kört. Ezért futja újra ezeket a köröket, mert még nem érti a leckét.
Mi is pont ezeket a köröket futjuk.
Nem tudunk szeretni, nem szeretjük magunkat. Itt most nem elsősorban az önképünkre gondolok, bár ez is igaz lenne. Hanem arra, hogy másokban mi magunk tükröződünk és azt a képet nem tudjuk szeretni.
Tükröződés
Mit is jelent a tükröződés? Vegyük azt a példát, hogy amikor vezetek a forgalomban, akkor néha idegesen reagálok az előttem haladó lassúságára, máskor pedig nyugodtan. Ugyan az történik, mégis egyszer így máskor úgy viselkedek. Mi a különbség? Én vagyok a különbség. Bennem más valami és ezt veszem észre a külvilág segítségével. Ezt nevezzük tükröződésnek.
Tehát egy másik ember utálata valójában nem más, mint az elutasítása annak az állapotnak, amit magunkról tükröz vissza. Az élet különféle területein általában könnyebbnek látszik egy problémát elutasítani, mint szembenézni vele. Ez történik kapcsolatainkban is. A tükröződés okozta szembesülést kerüljük el a haraggal. Ez a hárításunk eszköze.
Mind egyek vagyunk
Nagyon érdekes a film története, ez lehetne akár a leegyszerűsített sematikus modellje a világnak. A benne létező ezerarcú – vagy milliárd ember arcú – egyetlen tudatnak.
A film segítségével jobban érthető, hogy mit jelent az egység és az is, hogy miért vagyunk különböző tudati szinteken. Van, aki a folyamat elején jár és tapasztalatlan szereplő. Van aki a vége felé jár a körnek és egészen sokat látott, sok szerepben volt már. A földi élet is működhet ilyen modell szerint. Valaha évmilliárdokkal ezelőtt létrejött a Földön az első sejt, mind abból származunk. Megannyi módosulás vagy inkarnáció. Ez egy összetettebb modell mint a film, de lehet, hogy pont így működik.
Nincs jó és rossz
Már hogy ne lenne! Azt nevezzük rossznak, ami bennünk rossz érzéseket kelt. Nem számít, hogy később majd pont ezen tapasztalat által leszünk azok akik. Ott és akkor nekünk az rossz érzés, ahogy Jane valódi szenvedéseken megy keresztül. Tehát ebben az értelemben igenis létezik jó és rossz dolog.
Ugyanakkor a film segítségével egy teljes “teremtési rendszerre” ráláthatunk, gyakorlatilag az összes embert és azok inkarnációs körforgását vizsgálhatjuk. Külső szemlélők lehetünk. És kívülről nézve – ez nagyon fontos! – már a jó és rossz fogalmak határai is elmosódnak. Amiket Jane rossznak élt meg, azt John, aki tapasztaltabb, már jónak vagy gyakran csak szükségesnek lát. Hisz az az először rossznak tűnő esemény segített őt hozzá egy tapasztalathoz, amitől önmaga lett.
Szét kell tehát választani tehát az ember pillanatnyi megélését és az esemény abszolút megítélését. Az egyén megélésében létezik jó és rossz, de az esemény időtlen megítélése már nem előjeles. Az ok-okozat láncolatában nem értelmezhető a jó és rossz. Csak okok és következmények vannak.
A szeretet az út
Fentiek segítségével érthető miért kulcs a szeretet mindenhez. A szeretet tudja felülírni a programot, az ok-okozati predesztinációt. Ez képes megtörni a szükségszerűség láncolatát, elvezetve a beteljesedéshez.
Nincs idő?
Persze egyúttal azt is látjuk, hogy ez a beteljesedés egyfajta elmúlás is, hiszen a korábbi kiáradásból összeszűkülés jöhet. Amíg John és Jane harcolnak, addig az idő és tér egyre tágul, egyre több arcuk lesz, egyre több esemény, egyre több tapasztalat (táguló világegyetem analógia). Ám ha John és Jane együtt marad, nem születnek újjá. Ebben a formában nem folytatódik a ciklus. Az ő hiány-állapotuk megszűnik. A hiány az, ami az időnek létjogosultságot ad. Mert idő igenis tapasztalható, hisz érzékeljük a dolgok egymás-utániságát. Ám ha minden egyszerre van jelen, akkor nem értelmezhető az idő. És mikor van minden egyszerre jelen? A teljességben. Amikor tehát beteljesedik valami, akkor az adott területen módosul a téridő. Amikor John és Jane (emberiség analógia) harca megszűnik és a feszültség szeretetté tudatosul, akkor az ő viszonylatukban beteljesedés következik.
A szeretet beteljesedést hoz: a harc által létrejött téridő megszűnik
Dimenzióváltás?
A szereplők feszültsége által létrehozott láncolat megszűnik, ám minden vég kezdet is egyben. Egy dimenzió bezárultával valami más nyílhat meg.
Ez egy jel
Néha úgy tekintünk egy-egy információra vagy eseményre, mint jelre, mely irányt mutat. Egy esemény, egy szó esetleg egy könyv, ami pont időben, pont nekünk szól. A filmben ez a motívum direkt módon van bemutatva: John üzeneteket hagy fiatalabb önmagának. Konkrét útmutatásokat diktafonon vagy cetliken. Mivel a mi világunk egy jóval összetettebb rendszer, mint a néhány szereplős film, ezért amiket mi jeleknek vélünk, az lehet akár célzott, magunknak szóló üzenet, csak sokkal áttételesebb.
Összegezve
Azt tanítja ez a film is, hogy a szeretet a megoldás, a szeretet a cél, a szeretet az út. De segít is megérteni, hogy miért. Ám még ha segít is megérteni, ettől még persze nem lesz könnyebb szeretni azt, akire oly könnyű haragudni.
A konditeremben előttünk álló súlyzó sem lesz könnyebb egy megértéstől, sőt nekünk sem lesz nagyobb izmunk egy szempillantás alatt. De számít, hogy tudjuk-e miért edzünk. Ha értjük miért jó nekünk, akkor nagyobb az esélye, hogy nem keressük a kibúvókat. A megértés ezt változtatja meg, nem a súlyzót könnyíti meg. Értelmet és célt ad. Éppen ezért, ha a film üzenete elgondolkoztat, attól még holnap ugyan úgy fog fájni egy másik ember viselkedése, de lehet, hogy már nem fordulsz ki a “nehéz élethelyzet” nevű konditeremből. Nem adod fel, nem kerülöd el, hanem beleállsz. Mert tudod, hogy miért csinálod. Hogy értelme van. Hogy fejleszt, hogy tanulsz belőle. Így lesz fokozatosan a rosszból tanulságos vagy az idegesítőből érdekes.
Zárul a régi és nyílik az új tér…
További bejegyzések elérhetők a szerzőtől: Papfalvi Gábor
